Esszencia – Ünnepi Hangverseny
Kezdőlap / Élmények / Programok, rendezvények / Esszencia – Ünnepi Hangverseny

Esszencia – Ünnepi Hangverseny

Népzene, klasszikus zene és jazz, idős és fiatal, régi és új, nő és férfi, vidám és szomorú, hagyományos és progresszív. EZ AZ ESSZENCIA…

…ahol a világ sokszínűségéből fakadó ellenétek éppolyan természetességgel léteznek együtt és egymás mellett a zenében, amire a való életben is vágyunk, tisztelve egymást, tanulva a másiktól.

Az Esszencia Produkció nem hasonlítható más, hagyományos népzenét játszó zenekarokhoz. Tagjai kiforrott, egyénenként már elismert előadó- és zeneművészek találkozása. Együtt muzsikálásuk abbéli örömüknek kifejezése, hogy sokféleségükben megtapasztalhatják az egységet és ezáltal létrehoznak egy csakis rájuk jellemző belső harmóniát. Vállalva az ehhez szükséges nyitottságot, képesek megszólaltatni a világ hangjának egy csakis rájuk jellemző, őszinte és persze jellegzetesen magyar, lecsöpögtetett Esszenciáját.

Tagok: Lakatos Róbert – klasszikus brácsa, hegedű

(A Luxemburgi Európai Szólisták zenekarának és a Szlovák Filharmóniának egykori brácsaművésze, a kassai Thália Színház zeneigazgatója; Fonogram díj; Harmónia díj; Pro Pátria díj)

Bognár Szilvia – ének

(alapító tagja az etNoé Zenekarnak; Kodály Zoltán-emlékdíj; Közép Mo-i Regionális Príma Díj; Népművészet Ifjú Mestere)

Balogh Kálmán – cimbalom

(a világ egyik legismertebb cimbalomművésze; Príma Primissima Díj; a Liszt Ferenc Zeneakadémia zenetanára; Martin György-díj; Kodály Zoltán díj; Magyar Örökség Díj; Hungaroton díj; Bezerédj-díj; Népművészet Ifjú Mestere)

Kunos Tamás – népi brácsa

(alapító tagja a Csík Zenekarnak; Kossuth-díj; Príma Primissima Díj; Népművészet Ifjú Mestere)

Kováts Gergő – szaxofon, klarinét, fuvola

(az Irie Maffia és a Budapest Improvisers zenekarok tagja; Junior Príma Díj; a balatonfüredi országos jazz verseny győztese)

Bognár András – nagybőgő

(a Dresch Vonós Quartet tagja; Junior Príma Díj)

A részvétel ingyenes, de jegyhez kötött. A díjmentes jegyeket a Kodály Központ jegypénztárában lehet igényelni.

Szervező: ZsÖK NKft.

Adatvédelmi Központ

Szükséges Sütik

A szükséges cookie-k a rendszer működéséhez feltétlenül szükségesek, azok nélkül a honlap nem használható rendeltetésszerűen. Ezek a cookie-k a felhasználó hozzájárulása nélkül használhatók és nem kapcsolhatók ki.

wordpress-settings-{X}, wordpress-settings-time-{X}, gdpr[allowed_cookies], gdpr[consent_types], PHPSESSID, gdpr[privacy_bar], usertype

Teljesítmény

A teljesítmény cookie-k arról gyűjtenek adatokat, hogy hogyan használják a honlapunkat. Ezeket arra használjuk, hogy jobban megértsük miként használják a honlapunkat, hogy annak tartalmát és funkcióit javítsuk.

_ga, _gat, _gid, _hjClosedSurveyInvites, _hjDonePolls, _hjMinimizedPolls, _hjShownFeedbackMessage, _hjSessionTooLarge, _hjSessionRejected, _hjSessionResumed, _hjid, _hjRecordingLastActivity, _hjTLDTest, _hjTLDTest cookie for different URL substring alternatives until , _hjUserAttributesHash, _hjCachedUserAttributes, _hjLocalStorageTest, _hjLocalStorageTest has no expiration time, but it is deleted almost immediately after it is created., _hjIncludedInPageviewSample, _hjIncludedInSessionSample, _hjAbsoluteSessionInProgress, _hjFirstSeen, _hjViewportId, _hjRecordingEnabled
_ga, _gat, _gid
_hjClosedSurveyInvites, _hjDonePolls, _hjMinimizedPolls, _hjShownFeedbackMessage, _hjSessionTooLarge, _hjSessionRejected, _hjSessionResumed, _hjid, _hjRecordingLastActivity, _hjTLDTest, _hjTLDTest cookie for different URL substring alternatives until , _hjUserAttributesHash, _hjCachedUserAttributes, _hjLocalStorageTest, _hjLocalStorageTest has no expiration time, but it is deleted almost immediately after it is created., _hjIncludedInPageviewSample, _hjIncludedInSessionSample, _hjAbsoluteSessionInProgress, _hjFirstSeen, _hjViewportId, _hjRecordingEnabled