Pécsi útfelújítások 2023-2024Megnézem
Tour de Hongrie 2024Megnézem
Kezdőlap / Hírek / Városi hírek / Verseny utcai közlekedés

Verseny utcai közlekedés

Mint ismert, az utóbbi évek egyik legnagyobb, mintegy 3 milliárd forintból megvalósuló víziközmű-fejlesztése zajlik városunkban a KEHOP-2.1.11-21-2022-00014 azonosítószámú, Víziközmű-hálózatok átalakítása, hatékonyságnövelő fejlesztése Pécsett elnevezésű projekt keretében.

A munkálatok során a projektben érintett területeken szakaszos korlátozások szükségesek, amelyek legtöbb helyen teljes útlezárással járnak. Ez néha kellemetlenül érintheti az itt élők, a városban gépjárművel közlekedők mindennapjait. Pécs víz- és szennyvízellátásának közmű-infrastruktúrája viszont intenzív, tervszerű fejlesztést és korszerűsítést igényel, ezért ennek rekonstrukciója elengedhetetlen. A felújításoknak köszönhetően csökkenthető a városban az elszivárgó víz okozta veszteség, a csőtörések száma. A jó hír az, hogy a kivitelezés jó ütemben halad és tervezetten az év végéig a projektet érintő minden helyszínen befejeződnek a munkálatok.

Ahogy arról folyamatosan tájékoztatást adunk, Pécsett ebben az évben több helyszínen, tervezett ütemezés szerint folynak a munkálatok. A projekthez kapcsolódó víz- és szennyvízvezeték-rekonstrukció kivitelezési munkálatai 2023. április 11-én újabb szakaszon kezdődnek meg két ütemben a Verseny utcában. Ebben az időszakban az érintett területen annak érdekében, hogy minél gyorsabban haladhasson a felújítás, néhány hétre teljes útzárral kell számolni. Erre azért van szükség, hogy a víz- és szennyvízvezetékek fejlesztése, a közmű-infrastruktúra korszerűsítése a lehető legrövidebb ideig zavarja csak a közlekedést.

I. ütem: 2023. április 11. – 2023. április 17. A Megyeri út – Verseny utca – Közraktár utca kereszteződése

Az I. ütemben a Megyeri út – Verseny utca – Közraktár utca kereszteződésének egy része érintett a lezárással. A kereszteződés északnyugati sarkán kerül elkerítésre a munkaterület, ezáltal részleges útlezárásra kell számítani, ami a forgalmi rend megváltozásával jár.

A délről érkezők északi irányba történő Verseny utcát keresztező áthaladása ideiglenesen megszűnik, a Verseny utcába jobbra, és a Közraktár utcába balra haladás továbbra is engedélyezett.

A Megyeri úton északról, a vasúti átjáró felől érkezőknek továbbra is minden irányba engedélyezett a továbbhaladás, viszont a kereszteződés előtt a bal oldali sávba történő sávelhúzással. Nyugatról a Közraktár utca felől a haladási irány csak egyenes irányba és jobbra engedélyezett, a balra kanyarodás lehetősége ideiglenesen megszűnik. A keletről érkezőknek ebben az időszakban nem kell számolniuk haladási irányt változtató táblával. Az I. ütemben a közlekedés 30 km/óra sebességkorlátozás mellett folyhat.

Verseny 1

II. ütem: 2023. 04. 17. – 2023. 05. 05. Teljes útzár a Verseny utca egy szakaszán

A II. ütemben a Megyeri út – Verseny utca – Közraktár utca kereszteződéstől keletre teljes szélességében lezárásra kerül a Verseny utca közel 100 méteres szakasza. Ezáltal a Verseny utca kelet felől, lényegében a Siklósi úti felüljárótól zsákutcává válik. Fokozott óvatosságra kérünk mindenkit, mivel az útlezárás időszakára a forgalmi rend azzal is megváltozik, hogy az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” tábla a Megyeri útról áthelyeződik a Közraktár utcába, így az útkereszteződésbe való behaladás előtt a Közraktár utca felől érkezőknek meg kell állni és elsőbbséget kell adni a keresztező Megyeri úton közlekedő járműveknek. Ebből az irányból csak a jobbra és balra kanyarodás lesz megengedett.

Ennek megfelelően az északról érkezők elsőbbséget élveznek. Ők egyenesen és jobbra kanyarodva haladhatnak tovább. A délről érkezők is elsőbbséget élveznek az útkereszteződésben a Közraktár utcából érkező járművekkel szemben, viszont a Megyeri út ezen szakaszának jobboldali sávjának lezárása miatt az egyenes irányú haladás is a balra kanyarodó sávból történik.

A korlátozások a gyalogos forgalmat annyiban érintik, hogy az útkereszteződésben a Megyeri út déli részén lévő gyalogos átkelőhely ideiglenesen megszűnik, viszont a lezárt területek járdáin a gyalogos közlekedés továbbra is engedélyezett.

A kerékpárral közlekedőket is kérjük, hogy az ideiglenes forgalmi rend szerint közlekedjenek.

Verseny 2

A terelőút a 3,1 méternél magasabb járművek számára az 57-es út felől a Füzes dűlőn keresztül a Tüzér utca – Közraktár utca/Megyeri út (déli szakasz). A Verseny utcában található vállalkozások számára az 58-as út (Siklósi út) a javasolt kerülőút.

A fent megjelölt időszakban a projekthez kapcsolódóan a város más pontjain is számítani lehet forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra, ezekről és a projekt részleteiről további információk az alábbi honlapon találhatóak: www.pecs.hu/kehop-2-1-11-21-2022-00014

Az egész várost érintő útfelújításokkal és lezárásokkal kapcsolatban az erre a célra létrehozott új weboldalon találnak részletes tájékoztatást: https://pecsiutfelujitasok.hu/

A kivitelezéssel érintett területen élő lakókat, ott működő vállalkozásokat a lezárások és forgalomkorlátozások pontos időpontjáról, ütemezéséről és mértékéről elektronikus úton tájékoztatjuk.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata mindent megtesz annak érdekében, hogy a kivitelezés a lehető legkisebb mértékben befolyásolja a fejlesztéssel érintett területen lakók és a területet használók mindennapjait, köszöni a lakók és a közlekedők együttműködését és türelmét, amellyel segítik a beruházás megvalósulását.

Kérjük a tisztelt pécsieket, hogy a kivitelezési munkálatok idején körültekintően és fokozott türelemmel közlekedjenek.

A teljes projekt megvalósítása tervezetten 2023. év végéig tart.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata