Ismét az ország legjobb PLC-programozói lettek a pécsi egyetemisták
Kezdőlap / Hírek / PTE / Ismét az ország legjobb PLC-programozói lettek a pécsi egyetemisták

Ismét az ország legjobb PLC-programozói lettek a pécsi egyetemisták

Sikerült megőrizniük az elsőséget a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) hallgatóinak az országos irányítástechnikai programozó versenyen, ahol a tavalyi győzelem után ismét az 1. helyen végeztek, a kar által indított második csapat pedig a 7. helyezést szerezte meg. A fiataloknak most is, mint az előző években valós és szimulált szituációkban is helyt kellett állniuk, idén még gyakorlott szakemberek számára is nehéz feladatokat kaptak a csapatok, így különleges jelentősége van a győzelemnek.

A Kecskeméten, a Neumann János Egyetemen megrendezett XXVII. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyt a tehetségek felkutatására létrejött Felsőfokú Irányítástechnikai Oktatásmódszertani Egyesület szervezte. A komoly kihívást jelentő eseményre több mint tíz magyarországi és határon túli magyar egyetemről érkeztek versenyzők, összesen a mintegy 100 hallgatóból alakult 19 csapat mérte össze a tudását PLC-programozásban. A fiataloknak valós és szimulált feladatokban is helyt kellett állniuk, többek között robotsorok irányítása, gyártási feladatok automatizálása, illetve megfigyelőrendszerek létrehozása is szerepelt a feladványok között. Ezek megoldása komplex ismereteket igényelt, így a versenyzőknek hol egy gépész, hol egy villamosmérnök, máskor informatikus vagy irányítástechnikai szakember szerepébe kellett bújniuk.

Az iparban használt programozható logikai vezérlő, azaz a PLC a villamossággal működtetett folyamatok irányításában vesz részt, egyfajta programozható logikai egység. Főként bonyolult rendszerek, például szerszámgépek, gyártósorok működtetésénél alkalmazzák az önálló szabályozással is rendelkező egységek munkájának összehangolására. A PTE MIK villamosmérnöki képzése erősen gyakorlatorientált oktatást biztosít a hallgatóknak, így magas óraszámban tanulják a PLC-programozást.

A háromnapos versenyen a PTE MIK Pollesto nevű csapata szerezte meg az első helyezést (Keidl Norbert, Rigó Eszter Júlia, Török Bálint Bence, a PLC gyártója: Festo, felkészítőtanár: Helmich József és Malkó Tibor), míg a kar által indított másik csapat, a PoLlack (Illés Gergő, Kovásznai Márk Ferenc, Vörös Balázs, a PLC gyártója: Beckhoff) a hetedik helyen végzett. A pénzjutalom mellett a pécsi Pollesto a közönségdíjas csapatnak járó nyereményt is elhozta. A versenyre való felkészülést és a részvételt a kar mellett a Pollack Mihály Műszaki Kar Villamos Alapítvány is támogatta.