Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is Pécsre érkezett a Hanon Systems új pécsi gyárának átadójára.
Hírek
Az új orvoskari elméleti tömb több mint 13 milliárd forintos beruházásának munkálatait a járványhelyzet csak minimálisan hátráltatta, az idén nyáron elkészült épületet szeptember 5-én délelőtt adták át hivatalosan.
Szeptember első hetében a magánszemélyek és egyéni vállalkozók részére postai úton kézbesítésre kerültek a Pécs MJV Polgármesteri Hivatala Önkormányzati Adóhatósági Főosztálya által nyilvántartott, a második félévben esedékes helyi adókötelezettséget is tartalmazó adószámla kivonatok, valamint az adó befizetéshez szükséges csekkek.
A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL törvény 83.§ (2) bekezdése alapján tájékoztatom az érintetteket, hogy a Pécsbányai Kulturális Egyesület 6/2021.(08.03.) számú határozatával új Közművelődési Kerekasztal létrehozását kezdeményezte.
Pécs Város Napja alkalmából szeptember elsején, a hagyományoknak megfelelően megtartotta ünnepi közgyűlését a város önkormányzata.
Pécs városa 1997 óta rendezi meg az éves borválasztást a nevét viselő borvidék borai közül. A versenyre minden pécsi borvidéki bortermelő nevezhet palackozott tételekkel, amelyekből legkevesebb 500 palackkal rendelkezik.
Az Európai Unió az éghajlatváltozás kihívásaira 2020-ban nyilvánosságra hozta hidrogénstratégiáját, amely a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célok megvalósulását segítené elő. A...
Vadkamerákat helyezünk ki szerte a városban annak érdekében, hogy így is felvegyük a harcot a zöldterületeken vagy a hulladékgyűjtő-szigeteken történő...
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (PMJVÖ) Közgyűlése a jelenleg hatályos településfejlesztési koncepciót (TFK) és integrált településfejlesztési stratégiát (ITS) a 261/2014....
Rusvai Miklós szerint a negyedik hullám már elkezdődött. A virológus az M1 műsorában beszélt arról, hogy mivel az esetszámok lassú emelkedésnek indultak,...