Továbbra is várjuk az adományokat
Kezdőlap / Hírek / Városi hírek / Továbbra is várjuk az adományokat

Továbbra is várjuk az adományokat

A háború nem csitul, továbbra is érkeznek menekültek Ukrajnából Magyarországra. Számukra továbbra is várjuk a pécsiek adományait a megszokott helyeken, némiképp módosult nyitvatartási időben.

A háború kitörése utáni napokban, hetekben a pécsiek szinte egy emberként mozdultak meg, és segítették adományaikkal az ukrajnai menekültek ellátását. Ezúton is köszönöm mindannyiuk felajánlását. Az elmúlt két hétben ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy alábbhagyott az adakozási kedv, miközben az ukrajnai válság nem szűnt meg. Éppen ezért továbbra is arra buzdítom a pécsieket, hogy ha tehetik, adományaikkal segítsék a menekültekkel foglalkozó civil szervezeteket, illetve adományaikat juttassák el az önkormányzathoz, hogy a városunkba érkező háborús menekültek ellátását továbbra is biztosítani tudjuk – foglalta össze Nyőgéri Lajos, Pécs szociális területért felelős alpolgármestere.

Az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ mindhárom telephelyén hétköznap 8 és 16 óra között fogadja az adományokat. Az Anikó utcai telephelyen hétfőn és szerdán 16 és 18 óra között ügyeletet tartanak azoknak, akik munkaidőn túl tudják csak felajánlásaikat eljuttatni a menekülteknek.

Néhány praktikus információ a segítségnyújtás formáiról:

MIRE VAN SZÜKSÉG?

  • Pénzre – ez jelenti a legjobb segítséget, hiszen a pénzt lehet a legszabadabban, legkönnyebben és leghatékonyabban a menekültek ellátására fordítani.
  • Tartós élelmiszerre – abból is az azonnal fogyasztható típusokra: májkrém, löncshús, konzerv, extrudált kenyér, keksz, müzliszelet, ásványvíz gyors segítséget nyújthat az éhezőknek.
  • Higiéniai termékekre – WC-papír, papír zsebkendő, fogkefe, fogkrém, tusfürdő, sampon, nedves törlőkendő, pelenka mindig jól jön a napok óta úton lévőknek.
  • Egyéb hasznos holmira – hosszabbító, pléd, polifoam a mindennapokban nyújthat fontos segítséget.

PÉNZZEL SEGÍTENÉK, HOVÁ UTALJAK?

  • Pécsi önkormányzat: 10024003-00336255-00000330 (közlemény: Ukrajna)
  • Baptista Szeretetszolgálat: 10918001-55555555-55555555 (közlemény: Ukrajna)
  • Magyar Vöröskereszt: 10405404-00026548-00000009 (közlemény: Humanitárius válság)
  • Magyar Máltai Szeretetszolgálat: 11784009-20211130-00000000 (közlemény: Ukrajna)
  • Katolikus Karitász: 12011148-00124534-00100008 (közlemény: Ukrajnai háború)
  • Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata: 12072507-01431114-01000008 (közlemény: ukrajnai menekültek megsegítésére)

ADOMÁNNYAL SEGÍTENÉK – HOL ADHATOM LE?

  • Az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ telephelyein hétköznapokon 8 és 16 óra között:
    • Anikó u. 5. (hétfőn és szerdán 16 és 18 óra között ügyeletet tartanak)
    • Tüzér u. 7.
    • Hársfa u. 154.
  • A Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezetének irodájában Hétköznapokon 8 és 16 óra között, egyéb időpontban előzetes egyeztetés után: +36 70 9338240.
    • Dobó István u. 89.
  • A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyűjtőpontjain hétköznap 8 és 16 óra között:
    • Janus Pannonius u. 6.
    • Apafi Mihály u. 99-100
    • Edison u. 24.
  • A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász gyűjtőpontjain hétköznap 8 és 16 óra között:
    • Janus Pannonius u. 4.
    • Lánc u. 6. (a parkoló felől)
  • A Baptistaponton hétköznapokon 9 és 17 óra között:
    • Uitz Béla u. 1-3.
  • A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatánál csütörtökönként 17 és 20 óra, valamint vasárnaponként 9 és 15 óra között:
    • Megyeri út 62/a

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata