Maxim Vengerov és a MÁV Szimfonikusok koncertje
Kezdőlap / Élmények / Programok, rendezvények / Maxim Vengerov és a MÁV Szimfonikusok koncertje

Maxim Vengerov és a MÁV Szimfonikusok koncertje

11 év után újra a Kodály Központban lép színpadra a világ egyik legnagyobb hegedűművésze, Maxim Vengerov.

2010 decemberében Maxim Vengerov vezényletével adta első nyilvános hangversenyét az újonnan megnyitott Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok zenekar.

Ekkor Vengerov így nyilatkozott a hangversenyteremről: „Azt mondják, az építészet a megkövült zene. Nos, itt létrehoztak egy építészeti Stradivarit…”. Az Európa legjobbjai között emlegetett hangversenyterem idén jubilál, az Ünnepi Évad egyik kiemelt eseményét az avatja igazán ünnepivé, hogy 11 év után újra itt lép színpadra a világ egyik legnagyobb zenésze, Maxim Vengerov, ezúttal hegedűművészként.

Maxim Vengerov a világ legkiválóbb hegedűművészeinek egyike, gyakran emlegetik úgy, mint korunk legnagyobb vonós-hangszer játékosát. 1974-ben született, ötéves korában kezdett hegedülni. Tízéves volt, amikor első díjat nyert a Fiatal Hegedűsök H. Wieniawsky Nemzetközi Versenyén, 1990-ben Londonban megnyerte a Carl Flesch Nemzetközi Hegedűversenyt, azóta koncertező hegedűművész. Már az első években több CD-je jelent meg, amelyekkel lemezdíjak sokaságát nyerte el. Intenzíven foglalkozik vezényléssel is. Sokfelé tanít, többek között Svájcban a Menuhin Zeneakadémián és a Londoni Királyi Zeneakadémián. Az 1727-ben készült „ex-Kreutzer” Stradivari hegedűn játszik, Jasha Heifetz egykori vonójával.

Műsor:

Brahms: II. szimfónia

Brahms: Hegedűverseny

Közreműködik: Maxim Vengerov

Vezényel: Takács-Nagy Gábor

A hangverseny karmestere Takács-Nagy Gábor, aki a nevét viselő vonósnégyes révén vált világhírűvé. A kvartett ösztöndíjat kapott az Egyesült Államokban, Coloradóban, és tagjai ott is telepedtek le. Takács-Nagy Gábor 1992-ben kivált az együttesből és visszaköltözött Európába, azóta Svájcban él, a genfi Zeneakadémia tanára. 2002 óta vezényel, 2007 óta a Verbier Festival (Svájc) Kamarazenekarának zeneigazgatója, koncertjein világhírességek szerepelnek. 2011-től kezdődően az angol Manchester Camerata zenekar vezető karmestere. A MÁV Szimfonikus Zenekarnál 2010-től 2012-ig vezető karmester és művészeti vezető volt, jelenleg a zenekar állandó vendégkarmestere.

Jegyárak: 14900 Ft, 12900 Ft, 9900 Ft, 7900 Ft, 4900 Ft

Szervező: ZsÖK NKft.