Pécsi útfelújítások 2023-2024Megnézem
Tour de Hongrie 2024Megnézem
Ön is segíthet az ukrajnai menekülőknek!
Kezdőlap / Városháza / Kezdeményezések / Ön is segíthet az ukrajnai menekülőknek!

Ön is segíthet az ukrajnai menekülőknek!

Az Ukrajnában zajló háború nyomán Magyarországnak jelentős létszámú menekült érkezésére kell felkészülnie.

Az illetékes minisztériummal, a katasztrófavédelemmel, a Pécsi Tudományegyetemmel és a karitatív szervezetekkel összehangoltan intézkedési tervet dolgoz ki Pécs Önkormányzata az Ukrajnából érkező menekültek ellátására.

Eszerint Pécsre az állam által szervezett módon érkeznek majd a menekültek. Az ő fogadásukra a pécsi önkormányzat az Expo Centerben alakít ki fűthető fogadóállomást. Itt regisztrálják a menekülteket, akik egy erre a célra kialakított rendelőben orvosi vizsgálaton vesznek részt. Ezt követően a katasztrófavédelem biztosítja a szállást a részükre, az élelmezésükről pedig az önkormányzat intézményei, illetve a karitatív szervezetek gondoskodnak. A szakorvosi ellátását igénylő menekültek a pécsi egészségügyi intézményekben kaphatják meg a szükséges kezeléseket.

Mindemellett a pécsiek segítségére is számítunk.

MIRE VAN SZÜKSÉG?

  • Pénzre – ez jelenti a legjobb segítséget, hiszen a pénzt lehet a legszabadabban, legkönnyebben és leghatékonyabban a menekültek ellátására fordítani.
  • Tartós élelmiszerre – abból is az azonnal fogyasztható típusokra: májkrém, löncshús, konzerv, extrudált kenyér, keksz, müzliszelet, ásványvíz gyors segítséget nyújthat az éhezőknek.
  • Higiéniai termékekre – WC-papír, papír zsebkendő, fogkefe, fogkrém, tusfürdő, sampon, nedves törlőkendő, pelenka mindig jól jön a napok óta úton lévőknek.
  • Egyéb hasznos holmira – hosszabbító, pléd, polifoam a mindennapokban nyújthat fontos segítséget.

ÖNKÉNTESKÉNT SEGÍTENÉK – HOL JELENTKEZHETEK?

Minden segítő kézre szükség lehet, előnyben részesítjük azokat, akik ukránul, vagy oroszul beszélnek. Jelentkezés:

BEFOGADNÉK MENEKÜLTET – HOL JELENTKEZHETEK?

Ha van olyan lakása, lakrésze, nyaralója, vagy lakhatásra alkalmas ingatlana, ahol ideiglenesen otthonra lelhetnek a háború elől menekülők, akkor azt az alábbi űrlapon jelezheti:

PÉNZZEL SEGÍTENÉK, HOVÁ UTALJAK?

  • A pécsi önkormányzat az alábbi, külön erre a célra létrehozott számlaszámon fogadja az ukrajnai menekültek ellátására szánt adományokat: 10024003-00336255-00000330 (közlemény: Ukrajna)

    A pénzadományokat a karitatív szervezetek az alábbi számlaszámokon is fogadják:
  • Baptista Szeretetszolgálat: 10918001-55555555-55555555 (közlemény: Ukrajna)
  • Magyar Vöröskereszt: 10405404-00026548-00000009 (közlemény: Humanitárius válság)
  • Magyar Máltai Szeretetszolgálat: 11784009-20211130-00000000 (közlemény: Ukrajna)
  • Katolikus Karitász: 12011148-00124534-00100008 (közlemény: Ukrajnai háború)
  • Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata: 12072507 – 01431114 – 00300006 (közlemény: ukrajnai harcok elől menekülők segítése)

A karitatív szervezetek telefonos adománygyűjtést is hirdettek: a 1350-es, vagy a 1359-es szám hívásával minden telefonáló 250 forint értékű adománnyal járul hozzá a háborús menekültek megsegítéséhez.

ADOMÁNNYAL SEGÍTENÉK – HOL ADHATOM LE?

  • Az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ telephelyein hétköznapokon 8 és 20 óra között:
    • Anikó u. 5.
    • Tüzér u. 7.
    • Hársfa u. 154.
  • A Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezetének irodájában Hétköznapokon 8 és 16 óra között, egyéb időpontban előzetes egyeztetés után: +36 70 9338240.
    • Dobó István u. 89.
  • A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyűjtőpontjain hétköznap 8 és 16 óra között:
    • Janus Pannonius u. 6.
    • Apafi Mihály u. 99-100
    • Edison u. 24.
  • A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász gyűjtőpontjain hétköznap 8 és 16 óra között:
    • Janus Pannonius u. 4.
    • Lánc u. 6. (a parkoló felől)
  • A Baptistaponton hétköznapokon 9 és 17 óra között:
    • Uitz Béla u. 1-3.
  • A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatánál csütörtökönként 17 és 20 óra, valamint vasárnaponként 9 és 15 óra között:
    • Megyeri út 62/a