A Cirfandli szőlő az 1850-es években Gumpoldskirchenből került Pécsre. Más jellegű, elsősorban Tokaj környékén termelt fajtákkal együtt. Bővíteni akarták a helyi szőlő, illetve bor kínálatot, néhány édes bort adó szőlőfajtával. Az új fajták több-kevesebb sikerrel maradtak meg a pécsi szőlőskertekben. A Cirfandli bizonyult a legsikeresebbnek.

Ez a szőlőfajta Pécsett a Mecsek napsütötte, szélcsendes lankáin találta meg azt a klímát és talajviszonyokat, ahol a benne rejlő értékeket a legjobban kibontakoztathatta. Ilyen, számára kedvező hely nem sok van a világon, mindössze kettő: Gumpoldskirchen környéke és a Pécsi Borvidék.

Nem csak a termőhelyben válogatós ez a fajta, hanem minden másban is, mint az évjáratokban és a „szőlősgazdában” is. Nem minden évjárat megfelelő számára, rosszabb évjáratban nem hoz megfelelő minőséget, ha a gazdája nem megfelelő tudással, tapasztalattal, türelemmel fog hozzá a termesztéséhez, nem lesz sikerélménye ezzel a fajtával. Ha azonban minden körülmény jól alakul, számára csodálatos, magas minőségű bor készülhet belőle, amely hosszan tartó élményt nyújt a kóstolójának.
A Cirfandli az 1920-1930 években vált igazán ismerté a helyiek és a Magyarországon élők számára egyaránt.

A háború után a nagyobb szőlészeteket államosították, felszabdalták, beépítették, így lassan szinte teljesen eltűnt a környékről, és mivel a nagyüzemi termelést sem bírta, a nagy gazdaságok sem foglalkoztak vele. A rendszerváltás idejére mindösszesen egy hektárnyi terület maradt a  Szőlészeti Kutató intézet kezelésében, ahol a későbbiekben felélesztették újra ezt a régen közkedvelt fajtát.

Jelen információk szerint a világon közel 80 hektár létezik az említett fajtából, melyből 20 hektár a Pécsi Borvidéken található.

A Cirfandli az említett okok miatt soha nem válik tömegbort adó fajtává, ez mindig egy a borvidék és a termelő borászat értékeit megjelenítő kuriózum marad, így alkalmas és érdemes arra, hogy a borvidéknek nevet adó város zászlós borának, és elismerésre méltó értékének tekintse.