Az összefogás keretében az olyan pécsi, kulturális intézmények, mint például a Pécsi Nemzeti Színház, vagy a Pannon Filharmonikusok és a...
PTE
Több mint 70 év, ami már önmagában sem kevés, és ha hozzátesszük azt is, hogy 70 tanítási év, akkor ez...
Huszonkettedik alkalommal szeptember 16. és 22. között rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, mely számos érdekes programmal várja mindazokat, akik szeretnének...
Szeptember 14-én délelőtt a Pécsi Tudományegyetem vezetősége a Rektori Hivatalban köszöntötte a Deák Ferenc Gimnázium és Általános Iskola tanulóit, akik néhány nappal ezelőtt kimentettek egy férfit...
2019 után idén újra nemzetközi szakácskönyvet jelentetett meg Magyarország első egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem (PTE). A külföldi hallgatók receptjeiből összeállított...
A Pécsi Tudományegyetem az elmúlt években jelentős eredményeket és sikereket ért el a nemzetköziesítés terén. Az újonnan megalapított PTE Nemzetköziesítéséért...
Hétfő délután együttműködési megállapodást kötött egymással Pécsett a Magyar Klaszterközösség és a Pécsi Tudományegyetem (PTE). A kooperáció célja, hogy a...
A rákos megbetegedések aránya világszerte riasztó ütemben növekszik. Ma már azt is tudjuk, hogy a daganatot okozó hibás géneket a...
2023-ban 40 ösztöndíjas indonéz hallgató tölti az őszi szemesztert a Pécsi Tudományegyetemen (PTE), annak köszönhetően, hogy a PTE ismét elnyerte...
Jövő év januárjától az Európai Unió minden tagországában, így hazánkban is kötelező lesz a biohulladék szelektív gyűjtése, ezért a háztartásokban...