Skip to main content
Kezdőlap / Programok / Con Spirito Egyházzenei Fesztivál

Con Spirito Egyházzenei Fesztivál

A fesztivál neve: „Con Spirito” – azaz „lélekkel”. Ez az elnevezés egyrészt a zeneművek előadásmódjára utal. Másrészt arra is, hogy a fesztivál koncertjeit a vallásos közösség szeretetéből fakadó lelkiség tölti meg pünkösd ünnepén.

A Con Spirito Fesztivál keretében négy hangversenyt ad Magyarországon a Westminster Katedrális Kórusa: június 10-én Veszprémben (Szent Mihály Főszékesegyház), 11-én a Mátyás-templomban, 12-én a pécsi Bazilikában, 13-án a Szegedi Dómban koncerteznek. Ez a világszerte koncertező kórus 1901-es megalakulása óta egyedülálló helyet foglal el az angol egyházi zene élvonalában. Az együttes a katolikus liturgikus szolgálat mellett elismert a nemzetközi koncertéletben és a felvételek terén is számos elismerést tudhat magáénak: a többi között Gramophone-díjat nyertek az Év legjobb kórusfelvétele és az Év felvétele kategóriában – Frank Martin Miséje és Pizetti Requiem-jének előadásával.

A Westminster Katedrális Kórusa széles körben a világ egyik legkiválóbb kórusának számít. 1901-es alapítása óta egyedülálló és irigylésre méltó helyet foglal el az angol egyházi zene élvonalában, nem utolsósorban első Zeneigazgatója, Sir Richard Terry úttörő munkájának köszönhetően, aki újjáélesztette az angol és kontinentális reneszánsz zeneszerzők nagyszerű műveit. Az új elgondolásra azért volt szükség, mert a Westminster Apátság Kórusa bár évszázadok óta magas színvonalon működött, anglikán szertartás szerint énekelt és repertoárját is ez határozta meg. Terry katolikus együttest hozott létre, melynek fókuszában a katolikus egyházi zene áll. 
Az együttes ma is folytatja ezeket a hagyományokat, és továbbra is az egyetlen katolikus székesegyházi kórus a világon, amely naponta énekel misét és vesperást. A sűrű liturgikus szolgálat mellett elismertek a nemzetközi koncertéletben és a felvételek terén is számos elismerést tudhatnak magukénak a kóristák.1998-ban a kórus elnyerték a Gramophone-díjat az „Év legjobb kórusfelvétele” és az „Év felvétele” kategóriákban Frank Martin Messe és Pizzetti Requiem című műveinek előadásával.

A kórus híres új művek megrendeléséről és előadásáról is és rendszeresen szerepel a rádiókban és televíziókban. Amikor a zsúfolt liturgikus programja lehetővé teszi, zenéjét távolabbi helyekre is elviszi. Most több ezer kilométert utaznak, hogy hangjukkal betölthessék a magyar katedrálisok tereit. Találkozzon velük Ön is!

Forrás: https://filharmonia.hu/programok/3187/az-egyhazzenei-fesztival-kiemelt-koncertje