Advent 2024 Megnézem Pécsi útfelújítások 2023-2024Megnézem
Szenes Klub
Kezdőlap / Élmények / Szenes Klub

Szenes Klub

1972-ben nyílt meg a legrégebben működő pécsi egyetemi klub az akkori Tanárképző Főiskolán, egy százötven fő befogadására képes szenespince átalakításával. Ma is ugyanitt, az Ifjúság útja 6-ban, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának campusán, az „A” épület földszintjén található. Ma már körülbelül háromszáz fő befogadására alkalmas.

A Szenes Klubot minden pécsi – és főleg minden pécsi egyetemista – ismeri. A város kulturális- és buliéletét meghatározó, több évtizedes múltra visszatekintő egyetemi klubban indult a Kispál és a Borz, valamint a 30Y pályafutása is. Lovasi Andrásék a kezdetek kezdetén itt próbáltak és első koncertjüket is a klubban adták 1987-ben. Beck Zoliék pedig 2006-ban a Szenesben játszottak először telt ház előtt a Csészényi tér lemezbemutató koncertjén. De persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a 2016-ban jelentősebb „ráncfelvarráson” átesett kultikus hely az itt tanuló hallgatók megkerülhetetlen központjaként is meghatározó szerepet tölt be workshopokkal, előadássorozatokkal, színdarabokkal, társasjátékozással, filmklubokkal, szakestekkel, szakmai beszélgetésekkel. 

Épp ezért talán annyira nem is meglepő, hogy a legendás intézmény immár hivatalosan is a magyar könnyűzene történetének emlékhelye lett, ugyanis a szinte feldolgozhatatlanul hosszú nevű Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programjának Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja a 2015-ben elindított „Poptörténeti Tanösvény” részeként „poptörténeti emlékponttá” nyilvánította a Szenest.