Skip to main content
Kezdőlap / Élmények / Kerékpárral Siklós lankáin

Kerékpárral Siklós lankáin

Vár, bor, termálvíz, lankás dombok és gazdag történelmi örökség – mindez csupán félórányi autóútra található Pécstől. Siklós és térsége az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, különösen a kerékpáros turizmus terén: 2025 tavaszától új, aszfaltozott kerékpárút köti össze a várost Máriagyűddel és a környező szőlőhegyekkel.

Az új, 2,5 kilométeres szakasz biztonságos és könnyen teljesíthető, kiválóan alkalmas kezdő kerékpárosok és kisgyermekes családok számára is. A kerékpárút elkészültével Villánykövesdről indulva Harkányon és Siklóson át egészen Sellyéig el lehet jutni két keréken, védett nyomvonalon. Mutatunk egy útvonalat, amin biciklizve megcsodálhatjuk Siklós és környéke legszebb arcát.

A máriagyűdi kegytemplom évszázadok óta a hitélet fontos központja, kiemelt zarándokhely. Érdemes betérni ide megcsodálni a templom ékességét jelentő, 1713-ban készíttetett kegyszobrot, amely 1784-ben míves ezüstpalástot kapott; a rajta látható ezüst szívet 1921-ben adományozta Zichy Gyula püspök, az előtte látható ezüst rózsa 2009-ből származik az ezeréves egyházmegye ajándékaként. A szobor a siklósi vörös márványból, valamint itáliai fehér márványból készült neobarokk főoltáron kapott helyet. 2008-ban XVI. Benedek pápa basilica minor címet adományoz a kegytemplomnak.

Innen indulva rövidesen elérkezhetünk az Ipacs-Szabó Pincészethez. A családi birtok különleges atmoszféráját nemcsak a kiváló borok és a kilátás adják – ahonnan tiszta időben a Papuk hegyei és a Siklósi vár is láthatók –, hanem a mögötte álló személyes történet is. A tulajdonosok a nászútjukra félretett összeget fordították a Villányi-hegység déli lankáink fekvő első szőlőterület megvásárlására. Ennek állít emléket az egyik legismertebb tételük, a Nászút helyett nevű bor is.

A Máriagyűdon található Czukor Borsó kávézó mára fogalommá vált a térségben. A saját készítésű sütemények és különleges kávék mellett a vendégszeretet is hozzájárul ahhoz, hogy a vendégek szívesen térnek vissza. A pihenés tökéletes helyszíne!

A gasztronómiai élmények sorát bővíti a Siklóssy Pálinkamanufaktúra, ahol testközelből ismerhető meg a pálinkafőzés mestersége. A prémium minőségű, helyi gyümölcsökből készült italok között több díjnyertes tétel is szerepel.

A történelmi örökség kedvelőinek kihagyhatatlan úti cél a Siklósi vár, Magyarország egyik legépebben fennmaradt vára. Erődjének első falait még a 13. században, 1260 körül rakták le. A látogatók időutazást tehetnek a középkortól kezdve a török hódoltságon át egészen a 20. század közepéig. A város központjában található Malkocs bej dzsámi a török kori építészet kivételes példája, teljes körű helyreállítása után Europa Nostra-díjban is részesült.

Riczu Tamás Borászata a tudatos szőlőművelés és a minőségi borkészítés iránt elkötelezett családi vállalkozás. A vendégek – előzetes bejelentkezés után – megismerkedhetnek a borászat működésével, bepillanthatnak a pincébe, ahol a borok évekig érlelődnek, és egy személyes hangvételű beszélgetés során többet is megtudhatnak a borvidékről, a természet iránti elkötelezettségről, valamint a vegyszermentes, vegán borkészítés szemléletéről.

Siklós és környéke olyan úti cél, amely minden korosztály számára tartogat felfedeznivalót – legyen szó egynapos kirándulásról, hétvégi kerékpártúráról vagy kulturális feltöltődésről.

További információ, térképek és túraötletek elérhetők: siklos.hu/turisztika/ket-kereken