Megnyitó: 2026. január 14-én, szerdán 17 órakor.

A tárlatot megnyitja Tüskés Anna művészettörténész.

Megtekinthető: 2026. február 6-ig, hétköznapokon 9-16 óra között.

Szabó Zsolt (Pécs, 1980, művészneve: Isparomar) tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen, majd a párizsi Sorbonne-on végezte. Képző- és fotóművész munkásságát a médium- és technológia-tudatosság, valamint az analóg fotográfia iránti elkötelezettség jellemzi. Filmre készülnek képei, a nagyításokat kézi módszerrel, barit-papírra készíti. Az alkotói folyamatban meghatározó számára az emlékezet, a pillanat és a látvány mögötti gondolat hármasa. Művészetére nagy hatást gyakorolt többek között André Kertész és Moholy‑Nagy László, valamint az olasz művészek közül Giorgio de Chirico és Giacometti. Az elmúlt években többek között olyan sorozatokkal jelentkezett, mint a New York-i 2001-es terrortámadásra és az 1956-os magyar történésekre reflektáló Take me to Paradise. Emellett 2021-től zománctechnikával is dolgozik. Munkáival egyéni és csoportos kiállításokon egyaránt jelentkezik.

A klasszikus fotográfia kézműves megközelítését tükröző technikájú új zselatinos ezüst nagyítás sorozat képei optikai és formai játékra épülő fotóművészeti kísérletként a fény, forma, szimmetria és vizuális illúzió határterületein mozognak, miközben megőrzik a korábbi képeire jellemző konceptuális mélységet. Új képeinek egy része egyértelműen mutatja Victor Vasarely optikai és vizuális művészi örökségének hatását, különösen a geometrikus formák ritmikus ismétlésében, a torzított perspektívák alkalmazásában, valamint a tónusok variálásában. A fényképek azonban nem egyszerű hommage-ok vagy vizuális idézetek, a fényképezés médiumát olyan vizuális hatások létrehozására használja fel, amelyek eredetileg festészeti vagy számítógépes grafikai technikákhoz kötődtek. Ez a közegváltás (a digitális fotó optikai absztrakcióra való képessége) új távlatokat nyit a Vasarely által kidolgozott vizuális nyelv számára.

Ezeken a képeken a fotográfia mintha túllépne önmagán: az egyes kompozíciók új dimenziót teremtenek: a textúrákat és formákat úgy építi fel a művész, hogy a néző nem tudja egyértelműen eldönteni: fizikai objektumot, digitálisan manipulált elemet vagy valóságon túli konstrukciót lát-e. Ez a bizonytalanság teszi izgalmassá a sorozatot, amely a posztdigitális korszaknak azokra az esztétikai dilemmáira is reflektál, hogy hol húzódik a határ valóság és szimuláció között. Ez a fotósorozat izgalmas kísérlet a fotóművészet és az optikai művészet határterületeinek feltérképezésére. Miközben a képek esztétikailag önállóan is megállják a helyüket, intellektuálisan rétegzettek, és számos vizuális művészeti hagyományhoz kapcsolódnak Vasarelytől a kortárs digitális absztrakcióig. Szabó Zsolt világában a bábuk nemcsak antropomorf alakok, hanem projekciós felületek, amelyek segítségével visszatükröződnek a néző saját érzései, szorongásai és vágyai.

Forrás: Civil Közösségek Háza