„A változás állandó. A lábunk alatti, örökkévalót hazudó talaj folytonos mozgása a mi kényszerű táncrendünk. Kapaszkodnánk a nagymama házának tornácába meg apánk hitébe, és mégis, mindig minden elmozdul. Előrejelzéseket gyártunk, suttogjuk a számokat egymás fülébe, és mégis: minden elmozdul. Öndefiniálásunkra tett véges-végtelen kísérleteink mindegyike is csak részben hoz eredményt, de a létbe vetett embert segíti, ha enged. Engedi, hogy megtörténjen ez a minden, és megengedi magának, hogy mindettől függően és függetlenül találjon és meg is tartsa a fókuszt. Az égen kúszó lomha bárányokat közben kergeti az idő, mi pedig hunyorítunk, és hagyjuk, hogy a retinánkon keresztül befussanak az agyunkba, ahonnan már elefántként, T-rex-ként vagy villára tűzött rántott húsként térnek vissza fölénk. Elefántokat követni például jó ötlet lehet.”

Dimén Áron (1992, Csíkszereda) a bukaresti Képzőművészeti Egyetem grafika szakán végzett képzőművész, tussal és grafittal készült rajzaiban kísérletet tesz megjelölni az észlelés és a képzelet határát. Gesztusai keresnek, definiálás helyett kineveznek. Munkáiban egy esetleges, ösztönszerű foltból születnek intuitív, sokszor groteszk vagy nyers formák, vagyis a bizonytalanból tudatos döntéseken keresztül szubjektív bizonyosság születik.