Skip to main content
Kezdőlap / Hírek / PTE / Első jelentkezőit várja a PTE Művészeti Karának most induló animáció szakja

Első jelentkezőit várja a PTE Művészeti Karának most induló animáció szakja

Pótfelvételi eljárásban lehet jelentkezni a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán 2026. szeptemberében induló új, animáció BA szakra. Az ország első egyetemének új képzése az első, fővároson kívül elérhető lehetőség arra, hogy egyetemi szintű animációs alapképzésben vegyenek részt azok a fiatalok, akik a mozgókép, a vizuális történetmesélés, a tervezői gondolkodás és a kortárs képalkotás iránt érdeklődnek.

A PTE MK Design és Médiaművészeti Intézetében 2026 szeptemberében induló, Prof. M Tóth Éva Balázs Béla-díjas animációsfilm-rendező, tervezőgrafikus szakmai koncepcióján alapuló, 6 féléves, önköltséges, nappali képzés olyan művészeti és tanulmányi környezetben valósul meg, ahol a társművészetek (film-, képző-, tervező- és zeneművészeti területek) ugyanazon a campuson belül, egymással szoros kapcsolatban érhetőek el. A PTE Művészeti Kar interdiszciplináris közege így nemcsak technikai felkészülést, hanem széles látókörű, komplex alkotói gondolkodást és a társterületek támogatását is kínálja leendő hallgatóinak.

A képzésben résztvevő, a mozgókép- és médiaipar, a reklámművészet, az elektronikus kommunikáció, a filmes utómunka, a motion design, a tartalomvizualizáció és a digitális játékipar területeinek leendő szakértőitől a felvételi nem igényel animációs előképzettséget: bár a szoftverismeret, a rajztudás vagy más kézműves képesség előnyt jelenthet, a felvételi eredményességét a helyben megoldandó kreatív feladat, a hozott portfólió és a beszélgetés alapján szerzett pontszámok határozzák meg.

A pécsi animációs hagyományokra építve, a kortárs kihívásokra reagálva

A PTE új animációs képzése a félévszázados pécsi animációs hagyományokra épít, miközben kifejezetten a jelenkor technológiai és művészeti kihívásaira reflektál.

A városban jelenleg is aktív animációs stúdiómunka zajlik, így a hallgatók olyan közegbe érkezhetnek, ahol az animáció nem csupán oktatási terület, hanem élő szakmai gyakorlat is. A PTE Művészeti Kar új animáció szakja ezért nemcsak egy új képzési lehetőséget jelent, hanem egy olyan szakmai műhely megszületését is, amely a pécsi hagyományokra építve, országos jelentőségű alternatívát kínál a fővároson kívüli animációs felsőoktatásban.

A képzés gyakorlatorientált szemléletben, a klasszikus alapok és a legújabb technológiák együttes ismeretére építve készíti fel a hallgatókat arra, hogy az animációt önálló művészeti nyelvként és alkalmazott vizuális eszközként is magabiztosan használják. A szak kiemelten foglalkozik a kortárs képalkotás társadalomformáló erejével, a tudományterületek, a gazdasági és társadalmi fejlemények vizualizációival, az animációs tervezés különböző formáival, valamint a mesterséges intelligencia kreatív és etikus alkalmazásának lehetőségeivel is.

Új pécsi bázis: alkotói szabadság, csapatmunka, valós szakmai kapcsolódások

A szak oktatói aktív alkotók, a műfaj jelenkori formáló szereplői, ezért a képzésbe közvetlenül épülnek be a friss szakmai koncepciók, technológiai eredmények és a kortárs animációs gyakorlatok. A PTE animáció szakja emellett a magyar és nemzetközi filmfesztiválok, valamint a mozgóképszakma vérkeringésébe is aktívan kíván bekapcsolódni, együttműködve a műfaj hazai és nemzetközi szereplőivel.

A képzés nagy hangsúlyt helyez a személyes mentorálásra, a csapatmunkára és a valós szakmai helyzetekben megszerezhető tapasztalatra. A hallgatók a műfaji és technikai alapok elsajátítása mellett élményszerű módon ismerkedhetnek meg a társművészetekkel és társtudományokkal, miközben saját alkotói nyelvük és szakmai identitásuk kialakításán is dolgozhatnak.

Az animáció a találkozások művészete, új kontextus, amiben új nyelvjárásban szólal meg a képzőművészet, a zene, az irodalom, s a szín- és filmművészet…” – emelte ki az induló képzés kapcsán a szak felelőse, a Balázs Béla-díjas M Tóth Éva.

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara pótfelvételi eljárásban várja mindazokat, akik az animációban nemcsak szakmát, hanem önálló alkotói nyelvet, együttműködésre épülő művészeti közeget és korszerű, jövőorientált tudást keresnek.

További információ: https://art.pte.hu/index.php/hu/felvetelizoknek/kepzeseink/animacio-animation-alapkepzesi-szak

Forrás: PTE