Skip to main content
Kezdőlap / Programok / Debütál a SPOT Színház - Bardo

Debütál a SPOT Színház - Bardo

A SPOT egy 2026-ban alapított, pécsi bázisú független színház és szellemi műhely. Célunk, hogy hidat képezzünk a klasszikus színházi értékrend és a modern, kísérletező felfogás között, olyan produkciók létrehozásával, amelyek gyorsan és bátran reagálnak korunk társadalmi kérdéseire. A függetlenség számunkra nem csupán működési forma, hanem szellemi szabadság: témákat, formákat és alkotótársakat egyaránt intézményi kötöttségek nélkül választhatunk. Csapatunkat kőszínházi tapasztalattal rendelkező, elismert szakemberek alkotják, akik ezt a tudást a független szféra rugalmasságával ötvözik.

Forrás: spotszinhaz.hu

És végre eljött az első premier ideje! November 29-én és 30-án a BARDO című előadás lesz látható egyedi helyszínen, a Corso Hotelben!

A darab Garaczi László Plazma című műve nyomán született. A BARDO nem két ember hagyományos dialógusa: az előadás egyetlen széteső elme határterületére vezet, ahol a színpadon megjelenő Fábián és Mohai valójában nem két, egymástól jól elkülöníthető személy, hanem egyetlen széthulló elme két hangja. Egyikük a felszínen kapkodó, magyarázatokat hajszoló éber hang, másikuk a mélyből felzúgó, kíméletlen belső visszhang – a kontrollt kereső felszín és a mögötte munkáló, elfojtott mélyréteg állandó feszültsége.
Hogyan számolunk le a ki nem élt életképtelenségeinkkel? Mi történik a tudattal a halál után és a születés előtt, amikor a test már felbomlik, de a régi függések még visszahúznak? Két színész, egy széthullott tudat, és a csend, ami az utolsó adás után marad.

Egyfelvonásos előadás, szünet nélkül.

Játékidő: kb. 60 perc.

A produkciót Kozma Gábor Viktor rendezi, munkatársa Czene-Polgár Donát.

A színpadon Kecskés Alexisz és Szeri Martin látható, a darab zenei világáért pedig Visky Péter felel.