Advent 2024 Megnézem Pécsi útfelújítások 2023-2024Megnézem
Kezdőlap / Hírek / PTE / Bódis József átadja a helyét a kuratórium élén

Bódis József átadja a helyét a kuratórium élén

Október 8-án tartotta a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma a munkaprogramja szerint soron következő, rendes ülését, melyen Bódis József napirenden kívül bejelentette, hogy lemond elnöki pozíciójáról. A kuratórium a döntést tudomásul vette. A testületnek így 30 napja lesz arra, hogy Bódis József helyett új elnököt jelöljön és válasszon a kuratórium élére.

Amint az korábbról ismert, a 2021. évi IX. törvény alapján jött létre az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (UQA) 2021 nyarán, mint a Pécsi Tudományegyetem fenntartója. Azóta Bódis József vezette az alapítvány kuratóriumát, egészen mostanáig. A lemondását az ülést követően a következőképp indokolta a professzor:

„Onnan kezdeném az indoklást, hogy a modellváltás három évvel ezelőtt egy teljesen új fejezetet nyitott a hazai felsőoktatásban, s számomra nagyon megtisztelő, hogy az UQA elnökeként aktív részese lehettem a folyamatnak” – kezdte az értékelést Bódis József. „Az addigi vagyonkezelőkből tulajdonossá, vagyonossá váltak az alapítványi egyetemek, ami utólag is hatalmas mérföldkőnek mondható. Visszatekintve erre a három esztendőre, már levonhatjuk a konzekvenciákat. Eljutottunk odáig, hogy mostanra valamennyi előírt indikátort teljesíteni tudja a Pécsi Tudományegyetem, vagyis a mérhető, objektív adatok tekintetében mindenképp előrelépett az egyetem. A finanszírozás a duplájára emelkedett, ez is komoly fejlődésnek mondható. Ezen felül, ami már az egyetemi munkatársak számára is érzékelhető változás, lezajlott egy korrektnek mondható bérrendezés, és ezzel párhuzamosan átálltunk egy sokkal igazságosabb teljesítményértelésre, ami alapján azok a munkatársak tudnak még magasabb bérhez jutni, akik valóban erőteljesebben húzzák az egyetem képzeletbeli szekerét. Persze akkor felmerülhet a kérdés, ha minden szép és jó, akkor miért is mondtam le? A válasz abban keresendő, amivel mégsem lehetek maximálisan elégedett. Ez pedig a piacosodás, a piaci területre való kilépése az egyetemnek, a nagyobb vállalkozószellem, pontosabban mindezeknek a hiánya. Ebben véleményem szerint még bőven lenne fejlődési perspektíva, és úgy érzem, azzal tudok most a legtöbbet segíteni az általam nagyra becsült és szeretett egyetememnek, ha egyet hátralépek, és átadom az elnöki pozíciót valaki olyannak, aki jártas ezen a területen, van már a piaci területen szerzett tapasztalata, és aki ezt a tapasztalatát, lobbierejét a PTE javára tudná és szeretné fordítani” – mondta el Bódis József professzor.

Az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kuratóriuma a következő 30 napban tehát új elnököt jelöl és választ majd a testület élére, amelyről természetesen ugyancsak tájékoztatja majd az alapítvány a közvéleményt.