Az MTA Gazdálkodástudományi Bizottság Cursus Vitae Aureus (Arany Életmű) kitüntetéssel díjazta dr. Barakonyi Károlyt és dr. Vörös Józsefet, a Pécsi
#PTE
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara napokban rendezett XI. Országos Szakmai Versenyének döntőjében első helyen végzett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szociális
A „SMARTLIFE” – TUDATOSABB JELEN EGY FENNTARTHATÓBB JÖVŐÉRT!” elnevezésű Reels videókampány és videóverseny egy online, játékos, szemléletformálási akció volt a
A Pécsi Tudományegyetem és Pécs Megyei Jogú Város együttműködésének része, hogy a nyolc közös munkacsoport tevékenysége és a stratégiák kapcsán
A közlekedésért felelős tárca 2006-ban indította útjára a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatát, amelyet 2022-ben 14. alkalommal hirdetett meg települési önkormányzatok, kis- közép és multinacionális vállalatok, valamint közintézmények számára. A pályázattal elnyerhető címmel az ÉKM a kerékpározás elterjedését szolgáló, feltételeit javító önkormányzati és munkáltatói intézkedéseket ismeri el, a rendszerszerű fejlesztések jutalmazása mellett a pozitív példák, előremutató megoldások felkutatására, tapasztalataik feldolgozására és megosztására törekszik.
Hogyan tudnak sikerrel alkalmazkodni a növények a klímaváltozáshoz? Olyan kérdés ez, mely alapjaiban határozza meg az emberiség túlélését. A PTE
Pécs-Szekszárd, 2023. március 22. – A Baranya Vármegyei Önkormányzat és a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara együttműködésében folytatódik
A Baranya Vármegyei Kormányhivatal által 2023. március 2. napjától elrendelt látogatási tilalmat a tegnapi nappal visszavonták.
Helyszín: Árkád bevásárlóközpont 2023. március 23 – 24. A Pécsi Tudományegyetem Zöld Egyetem Programjával törekszik mérsékelni a klímaváltozást, illetve igyekszik
Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását huszonkettedik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA). Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége