Pécsi útfelújítások 2023-2024Megnézem
Tour de Hongrie 2024Megnézem
Kezdőlap / Hírek / Közérdekű / Jól mutatkozott be Pécs a Futókörök Napján

Jól mutatkozott be Pécs a Futókörök Napján

630 futó, összesen 4041 kilométert teljesített vasárnap Pécsett, a Tüskésréten. A Futókörök Napján az ország 25 településén 9 és 17 óra között kellett a lehető legtöbb kilométer gyűjteni a közelmúltban épült rekortán futópályákon.

Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával a SZEOSZ és a PSN Zrt. szakmai közreműködésével idén először csatlakozott Pécs a Futókörök Napja elnevezésű rendezvényhez, amelyre az ország 25 települése nevezett. Valamennyi helyszínen kizárólag sorszámmal ellátott chip viselésével lehetett részt venni a versenyen. Tüskésréten már reggel 9 órakor sokan vártak az időmérő órákra, hogy részt vehessenek a kilométergyűjtésben. A PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola szinte valamennyi szakosztálya képviseltette magát, de mások mellett a FutaPécs SE-től, a Fittbike SE-től, a PEAC-tól és a PVSK-tól is érkeztek sportolók, sőt, iskolai csapatok is jelentkeztek a versenyre.

Pécs újoncként, végig tartotta a tempót az élmezőnnyel, és sokáig az ötödik helyen állt a rangsorban. A délután folyamán aztán egy helyet előrébb is léptünk, de végül nagy csatában 4041 kilométerrel, az ötödik helyet sikerült megszerezni. A futók létszáma alapján az ország harmadik legsportosabb városa lett Pécs, hiszen összesen 630-an csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Az 1200 méteres pályán a legtöbb kört, azaz 61-et, Dittrich András tett meg, aki 25 ezer forint értékű sportszerutalvánnyal is gazdagodott. A második legtöbb kört, azaz 55-öt, Bognár László futotta, így ő lett a 15 ezer forintos utalvány nyertese. 47 körrel lett harmadik Scheich Tamás, akinek 10 ezer forintos sportszervásárlási utalvány volt a jutalma.

A PSN Zrt. felajánlásában mindenki, aki minimum három kört teljesített, Hullámfürdő belépőt kapott ajándékba.

Köszönjük a résztvevőknek, hogy Pécs lett az ország egyik legsportosabb városa a Futókörök Napján!

Képek és a szöveg forrása PSN Zrt.