Pécsi útfelújítások 2023-2024Megnézem
Tour de Hongrie 2024Megnézem
Kezdőlap / Hírek / PTE / Nyílt nap a pécsi jogi karon

Nyílt nap a pécsi jogi karon

2023. február 1-jén tartja 48-as téri campusán nyílt napját a pécsi jogi kar, amely az UNIside kiadvány idei évben megjelent hazai egyetemi rangsorában a jogi képzési területen az első helyet szerezte meg.

A délelőtt folyamán izgalmas előadásokkal, érdekes témákkal készülnek a kar oktatói és hallgatói. 9:00 órától kezdődően dr. Fábián Adrián, a kar dékánja „Irány a Pécsi Jog!” címmel mutatja be a kar jelenlegi helyét és szerepét, valamint tervezett jövőjét. Ezt követően a diákok megismerhetik a hallgatók örökké színes és izgalmas életét. Fontos információkat kaphatnak a képzésekről, a jelentkezés feltételeiről. A nap folyamán számos fakultatív program várja az érdeklődőket. Az aulát megtöltik a kar hallgatói szervezetei, melyeknek tagjai tanulmányaik mellett a kar mozgalmas életét szervezik. Az előadásokat színesíti a Múltból a jövőbe című interaktív csoportjáték a kar legérdekesebb helyiségében, a középkori teremben, ahonnan 20 perc alatt kell kijutni egy izgalmas, a technológia fejlődését végigkövető játékban.

A középiskolás diákok és szüleik hasznos információkkal gazdagodhatnak a nyelvi képzésekről, a tehetséggondozásról, valamint megismerhetik a jogászi hivatás lehetőségeit.

Regisztráció: https://ajk.pte.hu/hu/form/nyilt-nap-regisztracio

További információ és program: Nyílt nap a pécsi jogi karon (pte.hu)