Pécsi útfelújítások 2023-2024Megnézem
Tour de Hongrie 2024Megnézem
Kezdőlap / Hírek / PTE / Partnerek a pedagógusképzésben

Partnerek a pedagógusképzésben

Új partnerintézményeket köszöntött március elsején a Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Központja. Az új partnerintézményekkel együtt már 167 köznevelési, szakképző és kisgyermeknevelő intézmény, és 41 oktatással, neveléssel foglalkozó civil szervezet, alapítvány, kulturális és egyéb intézmény alkotja a PTE pedagógusképzés partnerintézményi hálózatát, fogadja a hallgatókat, segíti a pedagógusjelöltek felkészítését.

A Pécsi Tudományegyetemen Tanárképző Központjának fő feladata a pedagógusképzést folytató karok képzéshez kapcsolódó munkájának összehangolása. Feladatait hálózati együttműködésben látja el. Minden évben partnerintézményi pályázatot írt ki, mely pályázat célja a PTE Partnerintézményi hálózat bővítése, olyan újabb köznevelési, szakképző és kisgyermeknevelő intézmények bevonása, mely intézmények elkötelezettek a pedagógusjelöltek szakmai fejlődésének támogatásában, mentorpedagógusai pedig elhivatottak a hallgatók felkészítésében. A sikeres pályázat feltétele a kritériumoknak való megfelelés és az együttműködés vállalása. A partnerintézmények képzési kínálatuktól függően fogadnak hallgatókat a pedagógusképzésben előírt gyakorlatok teljesítésére.

A 2022. őszén kiírt pályázatban 16 újabb intézmény nyerte el a PTE Partnerintézménye címet, amely cím 2023. január 1-től határozatlan időtartamra, a partnerintézményekkel, ill. a mentorpedagógusokkal szemben támasztott követelmények fennállása/teljesülése idejére szól, és az intézményt feljogosítja a cím elnyerését igazoló, az Egyetem által adományozott tábla használatára, a táblának az intézmény falán való elhelyezésére, weblapon történő megjelenítésére.

A PTE pedagógusképzés partnerintézményévé vált közismereti tanárképzésben a pécsi Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, a szászvári Kiss György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium, a Pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskola Abaligeti Általános Iskolája, a Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium és a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola.

művészeti tanárképzés partnerintézménye lett a pécsi Pécsi Martyn Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola és a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum, az egészségügyi tanárképzés partnerintézményévé vált a Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum. A közismereti tanárképzés és a tanítóképzés partnerintézményévé vált a pécsi Ciszterci Nevelési Központ.

csecsemő– és kisgyermeknevelés és óvodapedagógusképzés partnerintézménye lett a Hidasi Szivárvány óvoda és Bölcsőde, a csecsemő– és kisgyermeknevelésben a bonyhádi Csodavilág Családi Bölcsőde, óvodapedagógusképzésben a székesfehérvári Hétpettyes Óvoda és a bajai Szent László Általános Művelődési Központ óvodája, a gyógypedagógusképzésben pedig a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Sárbogárdi Tagintézménye.