Postahivatalok újranyitását kezdeményeztük
Kezdőlap / Hírek / Városi hírek / Postahivatalok újranyitását kezdeményeztük

Postahivatalok újranyitását kezdeményeztük

Négy postahivatal újranyitására tett javaslatot a pécsi önkormányzat a Magyar Posta Zrt. felé. Az újranyitás költségeit az önkormányzat a Puskin téri és a rózsadombi hivatal esetében a postával közösen, a meszesi és a hirdi posta esetében pedig önerőből biztosítaná.

Mint ismert, a Magyar Posta Zrt. a városi önkormányzat megkérdezése és mindenféle konzultáció nélkül eldöntötte, hogy a 18 pécsi postahivatalból 10-et bezár.

– A postahivatalok működtetése az állami cég feladata. Ám ha már úgy alakult, hogy ebben is szerepet kell vállalnunk, arra törekszünk, hogy az állami tulajdonú szolgáltató cég lépése a lehető legkisebb kellemetlenséget okozza a pécsiek hétköznapjaiban. Ezért kezdeményeztünk egyeztetést a postával, amelynek illetékes vezetője jelezte, ha vállaljuk a működtetési költségek felét, akkor hajlandók két postát újranyitni Pécsett. A napokban megtettük javaslatunkat az állami szolgáltató felé – foglalta össze Péterffy Attila, Pécs polgármestere.

Így a postával kötött szerződés alapján a Puskin téri és a rózsadombi hivatal indulhat újra. Az önkormányzati ajánlat 18 hónapos üzemeltetésről szól, és az önkormányzat a postahivatalok működési költségeinek felét biztosítja. Ez a két hivatal esetében összesen csaknem 71 millió forintos kiadást jelent a pécsieknek.

Az önkormányzat emellett két további posta újranyitását is felajánlotta a Magyar Posta Zrt.-nek. Az ajánlat alapján a keleti városrészben élők ellátásának biztosítása érdekében a Feketegyémánt téri és a hirdi posta kezdheti meg újra működését. A 18 hónapnyi időtartamra vonatkozó működtetés teljes költségét a pécsi önkormányzat vállalja magára, ez a két posta esetében összesen 36,5 millió Ft költséget jelent.

A pécsi önkormányzat az ajánlatát a napokban küldte el, várjuk a Magyar Posta Zrt. nyugat-magyarországi területi igazgatójának válaszát.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata