Advent 2024 Megnézem Pécsi útfelújítások 2023-2024Megnézem

Pécsiségek

Tenger alatti hőforrásokhoz köthető – a többi között kagylók, rákok, tengeri sünök és más sós vízi őslények alkotta – ökoszisztémát azonosítottak a Mecsek mintegy 132 millió éves rétegeiben a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az Oslói Egyetem kutatói. Bujtor László, a PTE Földrajzi és Földtudományi Intézetének egyetemi docense, a felfedezésről a Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology című folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője az MTI-nek elmondta, hogy korábban csak az Antarktiszon és a Tirrén-tenger mélyén leltek fel a Mecsekben megfigyelthez hasonló életközösségeket. A kutató szerint az új felfedezés szenzációsnak számít, mert a Mecsekben talált őslények a maradványok alapján a másutt vizsgált egyedeknél nagyobbakra nőttek a kedvező környezeti hatásoknak köszönhetően. Mindez olyan, mintha valahol az érintetlen őserdőben ma olyan emberi populációt találnánk, amelynek tagjai 2,2-2,5 méter átlagmagasságúak lennének.

Kép forrása: Pannon Tv

Tengerallihőforrás

A legöregebb lakóépület: A Káptalan utca 2. alatti ház Pécs talán egyik legrégebbi épülete, hiszen már egy 1324-ből fennmaradt írásos emlék is beszámol a létezéséről. További nevezetessége, hogy 1477-ben itt hozták létre hazánk legelső nyilvános könyvtárát, melyet Handó György prépost alapított. Az arra járó figyelmét nem kerülheti el a bejárat feletti szépen kidolgozott dombormű és a homlokzatának kopott festése alól kikandikáló reneszánsz falfestmény darabok sem. Ebben az épületben működik a Zsolnay Múzeum.

Kép forrása: Wikipédia

Kaptalan Utca 2

Dzsámi: legnagyobb török kori emlék.

További információk: Gázi Kászim pasa dzsámija | Városunk – Pécs, a kultúra városa (pecs.hu)

Dzsámi

Cella Septichora Látogatóközpont: A legnagyobb ókeresztény temető és temetőépület: 4. századi kora-keresztény temető – az UNESCO Világörökség része, a késő-római sírkamrák és sírok didaktikus bemutatóhelye.

Cella

Székesegyház és Szent István tér: Közép-Kelet-Európa egyik legszebb tere az ezeréves dómmal, a legnagyobb hazai altemplommal.

Pecs Szekesegyhaz

Pécsi Tudományegyetem:  Magyarország Első Egyeteme. 1367 Nagy Lajos királyunk a püspöki székvárosban, Pécsett egyetem létrehozását kezdeményezte. Egy többlépcsős integrációs folyamat eredményeképpen jött létre. Mára az ország egyik legnevesebb, regionális vezető szereppel bíró egyetemévé vált, mely nagyon népszerű a külföldi hallgatók körében is. Tíz karon magas színvonalú képzés folyik.

További információ: Története | Városunk – Pécs, a kultúra városa (pecs.hu)

Kép forrása: PTE

 

Pte Love

A legöregebb szőlőtőke a világon: A Papnövelde utcai ház udvarát teljesen befutja a szőlő, csüngenek rajta a 25-30 centis fürtök. A tőke kerülete csaknem egy méter, korát pedig 450-500 évre becsülik, az 1500-as évek második felében ültethették.

kép forrása: www.szeretletmagyarorszag.hu

Szőlőtőke

Havi hegyi mandulafa: Havihegy mandulafáit több mint száz éve, 1916-ban említették először a napilapok: „a mandulafa-sorban kezdődik az élet…”. Korábbi leírások szerint 150 éves lehet a fa. 2010 óta négyszer nyerte el az „Európai Év fája” díjat.

Kép forrása: https://www.turistamagazin.hu/

 

Mandulafa

A legnagyobb lakatfal: Magyarországon a legelső, a legnagyobb, a legszerelmesebb. Ha történetét vizsgáljuk akkor is sok elméletet találunk a régi leírásokban. Valaki szerint sikeres érettségit ünneplő diákok kezdték, szerelmüket-szerettüket kifejezni vágyó emberek, összetartozásukat megerősítő csoportok. De tekinthetünk úgy is a lakatfalra, mint sorvezetőre, ami összeköti a belváros legszebb helyeit, épületeit. Végül is ennyi év távlatából nem is a története fontos, hanem a jövője, vigyázzunk rá, szeressük és vigyük tovább.

Manapság már nemcsak a szerelmesek, a ballagó diákok, hanem a turisták is szívesen állítanak emléket ilyen formában a Pécsen eltöltött napoknak. Jelenleg három lakfal található a belvárosban, amiből egy kültéri installációs is. Az egyik a Janus Pannonius utca 4. számú kanonoki ház nyugati oldalfalában, a következő a Janus Pannonius utca 8. számnál, a harmadik pedig Sétatér keleti végén, a Káptalan utcánál található.

 

Pécsi Lakatfal

Virágültetési rekord: Guinness-rekord sétány kertvárosi kisiskolásokkal: újra tizenötezer virágot ültettek el a régiek helyére. Egy órán belül több mint 1400-an ültettek el 14 ezer virágpalántát a Kertvárosban.

Kép forrása: https://sokszinuvidek.24.hu/

Viragültetési Rekord

A legnagyobb rajzolt karácsonyfa: A Magnus Aircraft Zrt. a karácsonyfa szimbólumot Magyarország légterébe, mint rajzlapra a Flightradar24.com weboldal megjelenítési technikájával láthatóvá tett repülési útvonallal, mint virtuális ceruzával rajzolta fel. A cég pilótáinak és munkatársainak közös ötlete alapján 2019. december 18-án a magyar tulajdonú repülőgépgyár, két saját fejlesztésű és gyártású kétszemélyes sport és oktató repülőgépe és berepülőpilótái egy speciális útvonalrepülést hajtottak végre Magyarország egén, kötelékben. A speciális útvonal egy óriási, szimmetrikus karácsonyfa forma volt, amit önmagában is kihívás lerepülni robotpilóta nélkül, viszont a pilóták (Vári Gyula főpilóta, Horváth Hanna, Faragó István és Fábián Gábor) mindezt két Magnus Fusion 212 típusú repülőgéppel szoros kötelék repülésben tették. A karácsonyfa törzse Pécsnél, míg a csúcsa Siófok magasságában volt látható, a teljes útvonal 358 km, több mint 20 fordulóval, és 2 óra 26 percet vett igénybe. A Magnus Aircraft Zrt. ezzel az akcióval Magyarország legnagyobb, pontosan 80 km virtuális magasságú karácsonyfáját rajzolta Magyarország egére.

Legnagyobb Rajzolt Karacsonyfa