Advent 2024 Megnézem Pécsi útfelújítások 2023-2024Megnézem
Pécsi Balett

Pécsi Balett

A Pécsi Balett, Magyarország első modern balett együttese a Pécsi Nemzeti Színház balett-tagozataként, 1960-ban alakult Eck Imre Kossuth-díjas, Liszt-díjas érdemes és kiváló művész vezetésével. Eck Imre 1960-ban történt műhelyalapítása és munkássága mérföldkő a magyar táncművészet történetében. Túllépve a klasszikus balettek mesevilágán a modern tánc megteremtőjeként tiszteljük. Alkotói forradalmának lényege a mozdulatok és formák gondolattal való megtöltése, a mai ember problémáinak, morális kétségeinek, érzelmi amplitúdóinak táncszínpadi megvalósítása. Eck Imre, a Pécsi Balett alapítója, 1960-tól 1969-ig balett igazgatója, majd 1992-ig művészeti vezetője és koreográfusa volt az együttesnek. Tóth Sándor Érdemes művész, a Pécsi Balett alapító tagja 1969-től 1991-ig volt a Pécsi Balett igazgatója és koreográfusa. Igazgatása alatt indult el egy új vonulat a balett életében, melyben fiatal tehetségek és vendégkoreográfusok lehetőséget kaptak arra, hogy a Pécsi Balettel dolgozhassanak. A szakma és a közönség szívesen fogadta műveit, melyek tükrözték zenei ízlését, formaérzékét, humorát, a klasszikus balett, a jazz iránti vonzódását. 
Herczog István Harangozó-díjas művész 1992-től 2001-ig volt a Pécsi Balett igazgatója és koreográfusa. Társulatát az együttes kiváló szólistáiból, Európából szerződtetett fiatal táncosokból és a Pécsi Művészeti Szakközépiskola növendékeiből szervezte újjá. A kritika Herczog István koreográfiai stílusából az ízlést, a zenei és szakmai kultúrát, a klasszikus és modern táncot mértéktartóan elegyítő nyelvezetet, és a művekben mindig jelen lévő artisztikumot emelte ki. 

2001-ben az együttes vezetését Keveházi Gábor Kossuth díjas kiváló művész vette át, művészeti vezetését 2001-től 2003. tavaszáig pedig Egerházi Attila koreográfus. Ők a „legenda folytatódik” szlogent szemük előtt tartva, célul tűzték ki a társulat régi művészi koncepciójának visszaállítását. Korábban is jellemző volt a társulatra, és ma is az, hogy új táncirányzatokat bátran felvállaló együttes, amely a legkülönbözőbb stílusok széles skáláját kívánja repertoárján felsorakoztatni. 

2005. augusztus 1-től a Pécsi Balett igazgatója Vincze Balázs Harangzó-díjas táncművész. Vezetésével a Pécsi Balett olyan útra lépett, mely szellemében, szándékában vállaltan nyúl vissza az Eck Imre-i gyökerekhez: nem követni, másolni akar irányzatokat, hanem új, saját stílust és formanyelvet kialakítani. Ehhez meg kell, hogy nyerje, ki kell, hogy nevelje közönségét. Vincze Balázs művészi koncepciójának legfontosabb eleme: a fiataloknak szóló művek létrehozása, táncszerető közönség felnevelése. Az utóbbi évek előadásainak egyéni, karakteres táncnyelve a klasszikus balettől a street dance-ig átívelő széles spektrumból építkezik. 

Magyarország első modern balett együttese, a Pécsi Balett, 2010-ben ünnepelte 50 éves jubileumát, mely évben az Európa Kulturális Fővárosa program segítségével nem túlzás azt állítani, hogy világszínvonalon szárnyaltak. Két nemzetközileg elismert nagyszerű koreográfussal hoztak létre egy-egy szuperprodukciót, mellyel megmutathatták, hogy valóban méltóak az EKF nagyköveti címre, a Megyei Prima-díjra, s arra a számos rangos szakmai elismerésre, melyben az együttes táncművészei részesültek.