Az együttest alapító Lickl György (Georg Lickl) vezényletével 1811. december 9-én hangzott el az egykori Zeneművész Társaság alapító hangversenye. A Pécsi Szimfonikus Zenekar – mint önálló művészeti intézmény – 1984-ben alakult meg. Zenei vezetői voltak: Breitner Tamás, Howard Williams, Nicolás Pasquet, Hamar Zsolt és Peskó Zoltán. 2011 őszétől Bogányi Tibor vezető karmesterrel és Vass András állandó karmesterrel dolgozik együtt a zenekar, állandó vendégkarmestere Kocsis Zoltán.
A 2003-ban szakmai megújulást célul kitűző zenekar 2010-re Magyarország egyik meghatározó művészeti együttesévé vált. Számos egyedi hangversenyével, széleskörű, minden korosztályt kielégítő műsorstruktúrájával a dél-dunántúli régió kiemelt művészeti intézménye. Rendszeres meghívottja rangos hazai fesztiváloknak, többek között a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Miskolci Operafesztivál és a Budapesti Fesztiválzenekar Maraton sorozatának is állandó vendége. Vendégművészei és karmesterei a nemzetközi zenei élet élvonalából kerülnek ki, dolgozott együtt többek között Oliver von Dohnányi, Olari Elts, Maxim Vengerov, Krzysztof Pendereczki, Leopold Hager karmesterekkel, Mischa Maisky csellóművésszel, Fazil Say zongoraművésszel, Hadady László oboaművésszel, és Roby Lakatos hegedűművésszel. A zenekar sikerrel vendégszerepelt egyebek között Németországban, Svájcban, Hollandiában, Franciaországban, Olaszországban, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és Kanadában. 2006 tavaszán a Bécsi Filharmonikusok bérletsorozatában nagy sikerű hangversenyt adott a bécsi Konzerthausban, ősszel pedig a bécsi 1956-os forradalmi megemlékezések díszhangversenyét adta a Stephansdomban, 2010-ben fellépett Essenben, 2011-ben Bécsben és Grácban. Rendszeresen koncertezik Horvátország különböző városaiban. Több nemzetközi projekt együttműködő partnere, alapítója és rezidens zenekara az Armel Operaverseny és Fesztivál nemzetközi együttműködésnek. Emellett rendszeres meghívottja a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak.
2013 végén egy közel háromhetes koncertturné során fellépett Svájc és Németország kiemelkedő hangversenytermeiben. A zenekar bemutatkozott többek között a berlini Konzerthaus, a lipcsei Gewandhaus és a zürichi Tonhalle nagytermében, a hamburgi Laeiszhallében, a genfi Victoria Hallban, valamint Luzernben, végül pedig az európai koncertkörút megkoronázásaként a kontinens legfontosabb hangversenytermében, a Berlini Filharmónia 2500 főt befogadó nagytermében adott hangversenyt.
A zenekar 1991-ben elnyerte az Artisjus nívódíját, 1996-ban Pécs város Pro Communitate kitüntetését, 1997-ben Baranya Megye Művészeti Díját, 1998-ban a Bartók Béla-Pásztory Ditta díjat, 2007-ben elnyerte a Baranya Megyei Területi Príma-díjat, 2007-től a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program nagykövete volt. A pécsi Kodály Központ rezidens zenekaraként a zenekar évi 42 produkciót állít színpadra Pécsett, ezen felül több mint egy évtizede telt házzal futó koncertsorozatot tart fenn a Művészetek Palotájában Budapesten.
Koncertnaptár: Főoldal – PFZ