Pécsi útfelújítások 2023-2024Megnézem
Tour de Hongrie 2024Megnézem

Pécsi Ferences Betlehem

A szobrokat a pécsi ferences rend Szent Ferenc oltárépítő műhelyében tevékenykedő fráterek és a hozzájuk csatlakozó helybéli világi, kétkezi munkások készítették. Ez a Betlehem egyedülálló alkotás az egész országban.

Betlehem állítása az 1223-as évekre nyúlik vissza, mikor Assisi Szent Ferenc társaival az itáliai Greccioban „élő Betlehemével” megjelenítette a környékbelieknek a kis Jézus születését. A hagyomány szerint azóta a karácsony elképzelhetetlen Betlehem állítása nélkül.

A pécsi Ferences Betlehem története az 1920-as években kezdődött, mikor Tóth Ferenc nevű fiatalember ferences lelki vezetője hatására a kolostor régi bútorait generálozta. Mire mindennel elkészült, úgy döntött, hogy a zárdában szeretne barát maradni.1929-ben Tóth Ferenc, már Ernő testvérként a Szent József – műhelynek a vezetője. A műhelynek, amely a rend valamennyi szerzetesháza számára bedolgozó oltárépítő műhely, Pécs városa ad otthont. A Betlehem állítás gondolatát 1936-ban veti fel Ernő testvérnek a tartományfőnök, így ő végiglátogatja Itália templomait, majd azzal tér haza, hogy a legszebbnek a római San Antonio Betlehemét találta, az lesz a minta a pécsihez.

1940 karácsonyára faragva-festve elkészült a Kisjézus, Mária és József alakja, melyhez siklósi fűzfát és mohácsi gyöngysziget fűz- és nyárfarönköt használtak. Egy évvel később állt a teljes Betlehem pásztorokkal, angyalokkal, pulival, tehénnel, báránnyal, szamárral, tevével, elefánttal, napkeleti bölcsekkel.

Ezeket a ferences barátokat 1950-ben teherautókkal elszállították, és soha többé nem tértek vissza. De a kezük nyomán világra jött, hazánkban sehol másutt nem látható művészi Betlehem azóta is ott van a Ferences templomban, és hirdeti az „imádkozzál és dolgozzál” szerzetesi hitvallást. Szentestétől Gyertyaszentelő Boldogasszony napjáig csodálhatják meg a pécsiek és az ide látogatók az egykori fráterek keze munkáját.

Kép forrása: https://pecsiegyhazmegye.hu