Pécsi útfelújítások 2023-2024Megnézem
Tour de Hongrie 2024Megnézem
Pécsi Horvát Színház
Kezdőlap / Élmények / Pécsi Horvát Színház

Pécsi Horvát Színház

Az 1990-es évek előtt született meg a gondolat a Horvát Színház létrehozásáról. 1990-ben történt a ’Szent István napi búcsú’ című színmű magyar és horvát nyelvű bemutatója. A Nyári Színház annak érdekében, hogy télen is tudjon működni, kapott egy állandó épületet. Ez a kisméretű épület kamaradarabok előadására alkalmas volt, így nyerte el a ’Kisszínház’ nevet. Végül 1992-ben született döntés, hogy a Horvát Színház, a Kisszínház keretein belül, horvát tagozatként működjön. Az 1994. után a Kisszínházat megszüntették, illetve összevonták a Harmadik Színházzal, míg a Horvát Színház 1994. május elsejétől, önálló intézmény lett. Az első magyarországi horvát kisebbségi intézmény, amelyet alulról jövő kezdeményezés hívott életre, így a Horvát Színház civil kezdeményezés eredményeképpen született meg. A színház története elválaszthatatlan megalapítója, Vidákovics Antal személyétől, aki teljes erőbedobással küzdött, hogy a hazai horvátság végre megkapja az első hivatásos színházát, ami a magyarországi hivatásos horvát színház gondolata.

2003. február elsejétől Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízta a Horvát Színházat a Szabadtéri Nyári Játékok lebonyolításával. Már két helyszínen, az Anna udvarban és a Tettyén is, előadások zajlanak. 2004. évtől harmadik helyszínnel, a Káptalan utcában lévő nagy szabadtéri színpaddal bővült a helyszínek száma. Rendkívül fontos az, hogy egy ilyen színház szerepet játsszon a két kultúra közvetítésében. A Horvát Színház az elmúlt években elfoglalta méltó helyét Pécs, Magyarország és Horvátország Kulturális életében és közvéleményében egyaránt. Nyitottságával, sokoldalú tevékenységével sajátos színfoltja a magyarországi színházi életnek, mindamellett eredeti küldetésének is (a magyarországi horvát kisebbség színházi igényeinek kielégítése, nyelvi kultúrájának ápolása) maradéktalanul eleget tett, valamint a magyar és horvát nép kulturális kapcsolatainak ápolásában is úttörő feladatot vállalt magára.

Magyarország egyetlen horvát nyelven játszó színháza, mely a Magyarországi horvátság kulturális igényeinek kiszolgálása mellett – Pécs város művészeti életének szerves részeként – minden érdeklődő polgár rendelkezésére áll; magyar nyelvű előadásoknak, valamint a társművészeteknek is otthont adva közös nevezőre hozva népet, s kultúrát egyaránt.