Skip to main content
Kezdőlap / Programok / XXIX Európai Bordalfesztivál Gálakoncert

XXIX Európai Bordalfesztivál Gálakoncert

Ha szeptember, akkor szüret, és ha szüret, akkor Bordalfesztivál. A jó borok mellett idén is bemutatkoznak a jó dalnokok is, így a gálakoncerten a legjobbak még egyszer megmutatják a tudásukat, dalolnak a vendégkórusok, és nem hiányozhat a színpadról a zenekar sem. A koncert első felében a fesztivál fellépői szórakoztatják bordalokkal a közönséget, valamint az III. Bordalnok Énekverseny győztesei, majd a koncert második a Pécsi Szimfonietta önálló produkciója következik, melyet a Bartók Béla Férfikar és az egyesített férfikarok és a zenekar közös műsora zár.  Fellép Kovács István basszus, a Pécsi Szimfoniettát vezényli Erdélyi Dániel karmester és dr. Lakner Tamás karnagy, a fesztivál művészeti vezetője. A hazai és külföldi kórusok és szólisták után Kovács István zenekarral énekel néhány igazán népszerű operarészletet. És míg Verdi Don Carlosának részlete valamelyest komoly, Gounod Faustjának Mephistója már inkább szenvedélyes, a Trubadúr Cigánykórusa egyenesen vérpezsdítő, és Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének részlete végképp feleszi a pontot az ünnepi estére.