Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „A Magyarürögi úton járda építése I. ütem” címen Pécs, Orfű és Kovácsszénája települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában 2025. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.
A konzorcium egészére megítélt támogatás összege bruttó 51.270.000 forint, melyből Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 51.270.000 Ft támogatásban részesült.
„A Magyarürögi úton járda építése I. ütem” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósul meg.
{A fejlesztés rövid tartalma: Pécs, Magyarürögi úton a Fülemüle utcától mintegy 100 méteres szakaszon az út nyugati oldalán gyalogos járda létesítése a már 2024-ben jogerős építési engedéllyel rendelkező tervdokumentáció alapján.}
A beruházás kezdete: 2026. szeptember 21.
A beruházás várható befejezése: 2026. október 16.
A Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.