A nyárral együtt jár a forróság, és ezt a városnézés, szabadtéri programok közben még intenzívebben érezhetjük. Pécsen a mesterségesen hűtött helyiségek mellett „zöld” úton is találunk kellemesebb klímát: a föld alatt.
Nem is kezdhetnénk máshol, mint az UNESCO világörökségi listán szereplő Cella Septichora Látogatóközpontban. A Sétatérről nyíló üvegbeton kapu mögött késő római kori, részben ókeresztény temetőkomplexumban barangolva a hűs folyosókon egyszerre jutunk lélegzethez és áll el a lélegzetünk, amikor elénk tárul az 1600 éves történelem.

A világörökségi helyszín szomszédságában ismét a felszín alá nézhetünk: hazánk egyik leghosszabb pincerendszerét a Littke Pezsgőházban látogathatjuk meg. Az évszaktól független, állandó 14 Celsius-fok már önmagában hívogató, azonban a pincetúra során a idegenvezető szavai mellett a pezsgőt is ihatjuk.

Ha 2026, akkor Victor Vasarely. Idén minden szinten, még a Zsolnay Kulturális Negyed alatt is. Az 1100 négyzetmétert belakó m21 Galériában a pécsi születésű op-art mester napjaink művészetét is átszövő hatása mutatkozik be. A Vasarely120 – kortárs op-art reflexiók kiállítás az újraértelmezések mellett Victor Vasarely ritkán látott alkotásainak is helyet ad.
Sőt, még a város legnagyobb eseményéből, a Zsolnay Fényfesztiválból is kapunk egy szeletet. A Percepciós Terek ugyancsak a tárlat részeként a fényalapú, digitális és geometrikus kortárs művészet eszközein keresztül vizsgálja az érzékelés működését és bizonytalanságát. Generációkon és műfajokon átívelő élmény.

Otthonos, kicsi, gyertyafényes és étterem a város szívében. Mi az? A Fiáker pinceétterem már 40 éve büszkélkedhet állandó rajongókkal és újonnan betérő vendégekkel egyaránt.
Igazi vendéglőhangulatban fogyaszthatjuk el a házias ételeket, ahol sem az adagok méretére – emberes –, sem a kiszolgálásra – közvetlen és csodás – nem lehet panasz.

A Mecsek lankáin is érdemes a föld alatt csodát keresni. Az Abaligeti-barlang még a pezsgőpincét is felülmúlja, illetve inkább alul, ha a hőmérsékletet nézzük. 12 Celsius-fokban szívhatjuk magunkba a látványt, amely a járatban folydogáló pataknak köszönhetően állandó változásban van.
Így nincs kifogás, ha már egyszer láttuk is a cseppköveket, itt az ideje újra belépni ebbe a földöntúli hangulatot árasztó térbe.
