Advent 2024 Megnézem Pécsi útfelújítások 2023-2024Megnézem
Harkány
Kezdőlap / Fedezd fel / Harkány

Harkány

 

Harkány Magyarország egyik legjelentősebb, legszebb gyógyfürdőhelye. A harkányi gyógyvíz ugyan már a török megszállás idején sem volt ismeretlen, az első fürdőszezon 1824-es dátummal íródott a vidék történelmébe.

A gyógyvíz felfedezése a Batthyány családhoz köthető, akik annak érdekében, hogy a megnövekedett állatállományukat nagyobb területű legelőkhöz juttassák, birtokukon; a Gyűd-Harkány közt elterülő mocsarak lecsapolásába fogtak. 1823-ban a lecsapoláskor a mocsarakban dolgozó egyik munkás, Pogány János nevű jobbágy, a mocsárból felbuzgó meleg vízben áztatta fájós lábát, attól meggyógyult. Gyógyulásának hamar híre ment a környéken, és az uradalom is felismerte a gyógyvíz hatását, melynek köszönhetően megkezdődött a gyógyfürdő kiépítése.

Van azonban egy népi monda is, mely Harkány és környéke kialakulását az ördög kudarcba fulladt leánykérésének legendájával köti össze.

Az ősi monda úgy tartja, a harsányi hegy lábánál élő öreg boszorkány páratlan szépségű lányára, Harkára még az ördög is szemet vetett. A vénasszony próbatétel elé állította az ördögöt, aki csak akkor kaphatta meg a lány kezét, ha egy éjszaka alatt, kakasszóig felszántja a köves hegyoldalt. A boszorkány látva, hogy az ördög már majdnem elvégezte a munkát, cselhez folyamodott és pirkadat előtt a kakas hangját utánozva elkukorékolta magát. Az ördög mérgében, hogy elbukta a próbatételt, nagyot toppantott, és ahol elnyelte a föld, azóta kénes, melegvizű-forrás tör fel a mélyről.

A gyógyfürdő építésekor, az 1820-as évek közepén mintegy 40 holdnyi területen alakítottak ki sétautakat, melyek mentén fákat, bokrokat ültettek és szobrokat állítottak fel, mely terület a Zsigmondy sétány nevet viseli. Az itt található kutat Zsigmondy Vilmos tervei alapján készítették. A Harka kút, a legendában szereplő Harka leány emlékét őrzi. Különlegessége, hogy Zsolnay alapanyagból készült, a díszítő motívumai pedig a harkányi víz legendáját elevenítik meg.

A kénes gyógyvíz számos betegség gyógyítására alkalmas, ez a városunk legnagyobb kincse. Harkányban és környékén szálláshelyek, éttermek, a szabadidő eltöltésének széles választéka biztosít kellemes pihenést.

A jó levegő, a vidéki idill mellett a 200 éve formálódó modern infrastruktúra biztosítja a gyógyulást, kellemes időtöltést. Szezonban zenei programok, fesztiválok szórakoztatják a vendégeket. A déli fekvésének és a kedvező mikroklímájának köszönhetően Harkány és környéke az ország egyik legnaposabb vidékének számít. Az évi napsütéses órák száma 2200 körül alakul, amely bő 10 százalékkal magasabb az országos átlagnál.

A város évek óta részt vesz a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen, melynek zsűrije 2018-ban különdíjjal, 2019-ben pedig regionális fődíjjal jutalmazta a szépen gondozott köztereket, a virágos városképet.

A Harkányi Gyógyfürdő 2019-ben a Szállás.hu közönségszavazásán Az Év Fürdője díjat nyerte el.