Pécsi útfelújítások 2023-2024Megnézem
Tour de Hongrie 2024Megnézem
Kezdőlap / Hírek / PTE / 100 éves a PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika

100 éves a PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika

Családias hangulatban zajlott a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának centenáriumi ünnepsége, amit április 19-én tartottak az MTA pécsi székházában. Az egyetemi vezetők és munkatársak mellett eljöttek a budapesti, a szegedi és a debreceni klinikák szakemberei is, hogy közösen emlékezzenek meg az elmúlt száz év történéseiről. Az ünnepségen a köszöntők után előadásokban méltatták a pécsi intézmény igazgatóinak tevékenységét, idézték fel életútjukat, de szó esett a jelen és a jövő feladatairól, céljairól is.

Schweier Rita tudósítása

A gyermekgyógyászokra úgy gondolunk, hogy ők azok, akik mindenhez értenek, és ezért tisztelet illeti őket. Tudásuk és elkötelezettségük méltán elismerendő” – fogalmazott köszöntőjében dr. Tényi Tamás professzor, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánhelyettese, aki felidézte gyermekkori és egyetemista éveinek kedves emlékeit is, utóbbiak kapcsán büszkén említve dr. Molnár Dénes, dr. Méhes Károly és dr. Decsi Tamás professzorokat, akik oktatták, majd akikkel később – már orvosként – kutatott is.

A Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikája országosan is az élen jár a gyermekellátásban, ez a korosztály a legmagasabb szintű ellátásban részesül” – fogalmazott dr. Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának elnöke, aki szót ejtett a közeljövő kihívásairól is, említve többek közt a balesetsebészetet, a gyermektraumatológiát. Mint mondta, továbbra is mindent megtesznek azért, hogy a pécsi szakemberek a kor legkorszerűbb eszközeivel és módszereivel gyógyíthassák a jövő generációját.

Dr. Szabó Attila professzor, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Gyermekgyógyászati Klinikájának rektorhelyettese hangsúlyozta, hogy Pécs büszke lehet, mert kiemelkedő személyiségek dolgoztak és dolgoznak ma is a klinikán. Kiemelte dr. Heim Pál és dr. Kerpel-Fronius Ödön tevékenységét, akik a 20. század nemzetközileg is meghatározó vezetői voltak. Beszélt a közösség erejéről is, ami felbecsülhetetlen értékű, segít a hétköznapokban éppúgy, mint a továbblendülésben. A professzor ajándékkal is kedveskedett a pécsi klinikának, Ruzicskay György Munkácsy-díjas festőművész „Anya gyermekével” című grafikáját nyújtotta át dr. Decsi Tamás klinikaigazgatónak.

Az ajándék átadásának a pillanata

További információ…