Skip to main content
Kezdőlap / Hírek / Városi hírek / Elhunyt Tóth László, a pécsi sportélet meghatározó alakja

Elhunyt Tóth László, a pécsi sportélet meghatározó alakja

Életének 90. évében elhunyt Tóth László, a pécsi Sportlétesítmények Igazgatóságának egykori vezetője, testnevelő tanár és sportvezető, aki több évtizedes munkásságával maradandó nyomot hagyott Pécs sportéletében.

Tóth László 1937. május 6-án született. A sport már fiatal korától meghatározta életét. A Pécsi Pedagógiai Főiskolán testnevelés–biológia szakon szerzett tanári képesítést. Kosárlabdázott, kézilabdázott, utóbbiban játékvezetőként is tevékenykedett. Pályáját testnevelő tanárként kezdte, majd 1961-ben kinevezték a pécsi járási Testnevelési és Sporttanács elnökévé.

Életútja ezt követően mind szorosabban összefonódott Pécs sportjának szervezésével és irányításával. 1972-ben bízták meg a pécsi Sportlétesítmények Igazgatóságának vezetésével, amelyet hosszú éveken át irányított. Vezetőként nem csupán a városi sportlétesítmények működtetéséért felelt: munkájának középpontjában az állt, hogy megfelelő feltételeket teremtsen a verseny- és szabadidősport számára, és hogy a pécsiek minél szélesebb köre számára elérhetővé váljon a sportolás.

Olyan nagyszabású rendezvények lebonyolításában is részt vett, amelyek országos, sőt nemzetközi figyelmet irányítottak Pécsre. Munkájában egyaránt fontosnak tartotta az élsport, az utánpótlás- és a tömegsport támogatását.

Tóth Lászlót a sport iránti elkötelezettség mellett közösségi szemlélet és szolgálatkészség jellemezte. Miután vezetői megbízatása véget ért, továbbra sem szakadt el attól a közegtől, amelynek évtizedeken át meghatározó tagja volt. A sportcsarnokban dolgozva ugyanazzal a természetességgel segítette az oda érkezőket, ahogyan korábban vezetőként szolgálta a pécsi sport ügyét.

Élete és munkássága egy olyan korszak emlékét őrzi, amikor a sportlétesítmények építése és működtetése, a versenyek megszervezése és a sportolási lehetőségek bővítése mögött elkötelezett emberek évtizedes munkája állt. Tóth László közéjük tartozott.

Emlékét családja, egykori kollégái, sporttársai és a pécsi sport közössége őrzi.

A család kérése, hogy a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. Nyugodjék békében!