Pécsi útfelújítások 2023-2024Megnézem
Tour de Hongrie 2024Megnézem
Kezdőlap / Hírek / Városi hírek / Már a harmadik üteméhez érkezik a Petőfi utcai szennyvízvezeték rekonstrukció kivitelezése

Már a harmadik üteméhez érkezik a Petőfi utcai szennyvízvezeték rekonstrukció kivitelezése

2023. május 22-én megkezdődnek a Petőfi utcai szennyvízvezeték-rekonstrukció III. ütemének kivitelezési munkálatai. A Petőfi utca Kolozsvár utcától a Kodály Zoltán utcai körforgalomig tartó szakaszán öt ütemben újulnak meg a szennyvízvezetékek 2023. december végéig bezárólag. A beruházás az utóbbi évek egyik legnagyobb, mintegy 3 milliárd forintból megvalósuló víziközmű-fejlesztése a KEHOP-2.1.11-21-2022-00014 azonosítójú, Víziközmű-hálózatok átalakítása, hatékonyságnövelő fejlesztése Pécsett elnevezésű projekt keretében valósul meg.

2023. május 9-től még rövid időre, előreláthatólag egy hétig a 6-os számú főúton is forgalomkorlátozásra lehet számítani, ugyanis Uránváros irányába csak egy sáv lesz járható, a Belváros irányába pedig sávelhúzásra kell számítani.

A II. ütem kivitelezési munkálatai 2023. május 19-én fejeződnek be a Petőfi utca József Attila utca (6-os számú főút) és Erreth Lajos utca közötti területen, így ezen a szakaszon 2023. május 22. napjától visszaáll az eredeti forgalmi rend: a Petőfi utcában újra használható lesz az Erreth Lajos utca és a 6-os számú főút közötti szakasz, így a Petőfi utcáról a Belváros irányába történő kanyarodás is újra lehetővé válik.

A II. ütem lezárásával a teljes útburkolat helyreállítása ideiglenesen történik csak meg. Annak érdekében, hogy a Petőfi utca kivitelezésben érintett szakasza egységesen, teljes szélességében új burkolatot kaphasson, az aszfaltozási munkákat nyáron végzi majd el a kivitelező.

III. ütem: 2022. május 22. – július 7.

A Petőfi utca Erreth Lajos utca és a Hungária utca közötti szakasza

A szennyvízvezeték-rekonstrukció a III. ütem teljes időszakában teljes útlezárás mellett valósul meg annak érdekében, hogy minél gyorsabban haladhasson a felújítás, a lehető legrövidebb ideig zavarva a közlekedést. Az út közepén, 3 méteres mélységben futó fővezetéket korszerű béleléses technológiával cserélik a szakemberek, az ingatlanok bekötéseinek felújítását az út két oldalán párhuzamosan, egyszerre végzik. A fejlesztés minden szempontból hasznos Pécs számára, hiszen amellett, hogy hatékonyabbá válik a szolgáltatás, csökkenthető a meghibásodások, így az emiatt szükséges útlezárások, felbontások száma is.

A város forgalomtechnikai szakemberei kellő figyelmet fordítottak arra, hogy a Petőfi utcát érintő lezárás idejére megfelelő helyettesítő kerülőutakat jelöljenek ki a környéken. A Hungária útról a József Attila utcára (6-os számú főút) – és ellenkező irányba – való eljutás a Madách Imre és Erreth Lajos utca útvonalon érhető el egyszerűen. A Hungária utcából balra nagyívben, a Madách Imre utcára továbbra is be lehet kanyarodni.

A felújítással érintett szakaszon a kivitelezés idejére a gyalogos forgalom az utca két oldali járdáján haladhat, a kerékpárosok a terelőutakat használhatják.

A lezáráshoz kapcsolódóan a 6-os számú főutat is érintik forgalomtechnikai változások: a 6-os számú főúti (József Attila utcai) csomópontban a jelzőlámpával ellátott keleti gyalogos átkelő a munkálatok idejére megszűnik (a jelzőlámpás csomópont Petőfi utca – József Attila utca irányú forgalma kapacitásnövelése érdekében), a Megyeri tér és a 6-os számú főút csomópontban lévő keleti oldali gyalogos átkelőhely pedig továbbra is lezárva marad a kereszteződés nagyobb forgalomáteresztő képessége érdekében.

Image

Parkolás

A lezárt szakaszra szóló (II-es díjzóna B szektora) kedvezményes bérleteket a szomszédos Megyeri téren és a Nagy Jenő utcában is elfogadják.

A Madách Imre utca nyugati oldalán hétfőtől péntekig reggel 7 és este 18 óra között nem engedélyezett a parkolás, míg a keleti oldalán tilos a parkolás.

Az Erreth Lajos utca északi oldalán hétfőtől péntekig reggel 7 és este 18 óra között nem engedélyezett a parkolás, míg a déli oldalán tilos a parkolás.

Mindenképp fontos figyelembe venni, hogy a terelőutaknak kijelölt utcákban növekedni fog a kétirányú forgalom, ezért a nem megfelelően parkoló autók nehezíthetik a közlekedést.

A kivitelezési munkálatok ideje alatt a kommunális hulladékelszállítás rendje nem változik, a lezárt területre eső konténerek részére ideiglenes tárolóterületeket jelöltek ki a Petőfi utca szabadon maradt csomóponti ágainak (Garay utca, Hargita utca és Erreth Lajos utca) a környezetében az ürítésük biztosíthatósága érdekében.

A kivitelezés előreláthatóan 7 hetet vesz majd igénybe, a munkálatok várhatóan július 7-ig tartanak.

További információk az alábbi honlapon találhatók: www.pecs.hu/kehop-2-1-11-21-2022-00014

Felhívjuk a közlekedők figyelmét arra, hogy a munkálatok ideje alatt a forgalomtól ideiglenesen elzárt területeket ne használják. Egyrészt mert a munkaterületen a munkagépek folyamatosan mozgásban vannak, és balesetveszélyes, másrészt pedig a KRESZ szabályai tiltják azt. A rendőrség az érintett területen fokozottan járőrözik, amennyiben szabálysértést tapasztalnak, eljárást indítanak és bírságot szabnak ki.

Kérjük, hogy használják a forgalomtechnikai szakemberek által kijelölt terelőútvonalakat, ezzel is enyhíthetik a reggeli és délutáni torlódások kialakulását. Útvonaltervezés előtt figyeljük a BIOKOM által fejlesztett honlapot, melyen aktuális forgalmi információk találhatóak az útlezárásokra és természetesen a kerülőutakra fókuszálva, valamint a társaság közösségi oldalát, ahol figyelemfelhívó videókkal is tájékoztatják a lakosságot.

Táblák és szórólapok kihelyezésével segítjük a kivitelezéssel érintett területen a lakók tájékoztatását, a környékbeli vállalkozásokat elektronikus úton és szórólapok segítségével informáljuk. Az aktuális útfelújításokról folyamatosan frissítjük az online navigációs felületeket. Javasoljuk, hogy használják ezeket az eszközöket!

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata mindent megtesz annak érdekében, hogy a kivitelezés a lehető legkisebb mértékben befolyásolja a fejlesztéssel érintett területen lakók és a területet használók mindennapjait, köszöni a lakók és a közlekedők együttműködését és türelmét, amellyel segítik a beruházás megvalósulását.

Kérjük a tisztelt pécsieket, hogy a kivitelezési munkálatok idején körültekintően és fokozott türelemmel közlekedjenek.

A teljes közmű-infrastruktúra fejlesztés projekt megvalósítása tervezetten 2023. év végéig tart.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata