Az elmúlt év végén dr. Shandor Fedir, Ukrajna magyarországi nagykövete látogatást tett Pécsen, amelynek során felmerült, hogy városunk létesítsen partnervárosi kapcsolatot a kárpátaljai Nagyszőlőssel (Vynohradiv). A történelmi Ugocsa vármegye egykori központjában ma is jelentős magyar közösség él, amely szoros kulturális és történelmi kapcsolódási pontot jelent Pécs számára. A kezdeményezés célja a kulturális, oktatási és gazdasági együttműködés elindítása, valamint a határon túli magyar közösségek támogatása, illeszkedve Pécs nemzetközi nyitottságához és kulturális hagyományaihoz.
A kezdeményezés nyomán Pécs Megyei Jogú Város delegációja – Péterffy Attila polgármester, Zag Gábor alpolgármester és Barkóczi Csaba tanácsnok és bizottsági elnök – 2026. május 12-13-án hivatalos látogatást tett Nagyszőlősön.
A delegáció a nagyszőlősi városházán folytatott tárgyalásokat Bocskai István polgármesterrel és Szverenko Adalbert alpolgármesterrel. A találkozó legfontosabb eredményeként a felek együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá, amely új fejezetet nyit a két város kapcsolatában.
„Az elmúlt hónapokban megkezdett előkészítő munka és kapcsolatépítés eredménye, hogy most egy ilyen fontos együttműködés indulhat el Pécs és Nagyszőlős között. A partnerség létrehozását nem a magyarországi politikai változások hívták életre, ugyanakkor különös szimbolikus jelentőséget ad a mostani megállapodásnak, hogy a kormányváltást követően ez lehet az első új, hosszú távú együttműködésre épülő kapcsolat egy magyarországi és egy kárpátaljai város között” – fogalmazott Péterffy Attila.
A dokumentum rögzíti, hogy Pécs és Nagyszőlős hosszú távú, kölcsönösen előnyös partnerség kialakítására törekszik, és megkezdi egy hivatalos partnervárosi szerződés előkészítését. Az együttműködés kiterjed többek között a kulturális és oktatási kapcsolatok erősítésére, ifjúsági programok és cserekapcsolatok kialakítására, valamint gazdasági és turisztikai együttműködések fejlesztésére. Emellett kiemelt szerepet kapnak az energetikai, infrastruktúra-fejlesztési, egészségügyi és fenntarthatósági területek is.
A szándéknyilatkozat hangsúlyosan kezeli a határon túli magyar közösségek támogatását, valamint a civil és közösségi kapcsolatok bővítését, amely hosszú távon élő és sokszínű együttműködést alapoz meg.
A látogatás során a delegáció városnézésen vett részt, valamint megismerkedett helyi gazdasági és turisztikai kezdeményezésekkel is. A személyes egyeztetések hozzájárultak a partnerség megerősítéséhez és a konkrét együttműködési irányok kijelöléséhez. A találkozó fontos lépést jelent Pécs nemzetközi kapcsolatainak bővítésében.