Zenemű születik
Kezdőlap / Hírek / PTE / Zenemű születik

Zenemű születik

Zenemű születik az egyetem 1923-as Pécsre költözésének centenáriuma alkalmából

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Művészeti Kar (MK) nyílt zeneszerzői pályázatot hirdet oratórikus mű megalkotására, az 1912-ben alapított Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem 1923-as Pécsre költözésének 100. évfordulója alkalmából. A pályamű szövegét Weöres Sándor „A teljesség felé” című művéből kell megválasztani.

Mint ismert, a Pécsi Tudományegyetem 2021. szeptember 1-jén, a Magyar Felsőoktatás Napján indította el a centenáriumi rendezvénysorozatát, amely méltó módon kíván megemlékezni a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözésének centenáriumáról.

  • „A centenáriumi programsorozat mottója: „A múltból a jövő felé” – mondta Fedeles Tamás, a PTE oktatási rektorhelyettese, a Centenáriumi Programirányító Bizottság elnöke. „Azért választottuk ezt a mottót, mert amellett, hogy szeretnénk megmutatni egyetemünk hagyományait, egyúttal szeretnénk megismertetni alaposabban a Pécsi Tudományegyetem múltját. Ebbe az időutazásba tökéletesen illeszkedne ez a zenemű, amelynek megalkotására bíztatunk minden olyan művészt, aki szeretne egy maradandó művet alkotni, és ezáltal részesévé válni a centenáriumi ünnepségsorozatnak, egyúttal a Pécsi Tudományegyetem történelmének” – hangsúlyozta a rektorhelyettes.

A pályaműnek szimfonikus zenekarra, négyszólamú vegyeskarra és szólistá(k)ra kell készülnie, és nem tartalmazhat előre rögzített bejátszást. A pályázáshoz elegendő egy minimum 5 perc hosszúságú részlet benyújtása, akár zongorakivonatos formában is.

A pályaműveket olyan neves művészek bírálják majd el, mint Lakner Tamás Liszt Ferenc-díjas karnagy, Kocsár Balázs Liszt Ferenc-díjas karmester, Érdemes művész, Vas Bence gitárművész, a PTE MK művészeti és tudományos dékánhelyettese, Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, egyházzenész, zenelmélet-tanár, intézetigazgató, Balatoni Sándor karnagy, orgonaművész, zeneszerző, intézetigazgató helyettes, és Futó Balázs zeneszerző, az Editio Musica Budapest főszerkesztője.

A pályázaton a pályaműveket anonim módon bírálják el, ugyanis a zsűritagok csupán azonosítószámmal ellátott műveket kapnak meg, vagyis nem tudhatják, ki az adott alkotás szerzője. A pályázat eredményét a www.art.pte.hu weboldalon hozzák majd nyilvánosságra.

A pályázat további részletei itt érhetőek el:

https://pte.hu/sites/pte.hu/files/palyazat/zeneszerzoi_palyazat.pdf