Skip to main content
Kezdőlap / Programok / Magyar Országos Rajzfilmünnep - Hajótöröttek

Magyar Országos Rajzfilmünnep - Hajótöröttek

Az Országos Rajzfilmünnep Magyarország egyetlen olyan animációs filmfesztiválja, amely négy napon át, egyszerre több száz helyszínen, az ország minden részén és a határon túl is zajlik. Nem egyetlen városba várjuk a közönséget: a rajzfilmeket országszerte és a határon túl is eljuttatjuk a helyi közösségekhez, ahol a vetítésekhez a részt vevő intézmények saját kísérőprogramokat is szerveznek. Így a Rajzfilmünnep a minőségi magyar és nemzetközi animáció ünnepe mellett egy országos közösségi, társadalmi és kulturális esemény, amely családok tízezreit szólítja meg saját lakóhelyükön, és generációkat kapcsol össze egy közös élményben.

Hajótöröttek (két részben)

A sorozat két részből áll (1-6. rész és 7-13. rész, 45+53 perc).

A tudományos-ismeretterjesztő animációs filmsorozat egy nagyapa és unokája kalandjairól szól, akik hajótörést szenvednek történetünk kezdetén és egy lakatlan szigeten kell boldogulniuk. Hőseink ismereteiket és kreativitásukat használják fel, hogy megbirkózzanak a sziget állította kihívásokkal. Már a történet elején melléjük szegődik egy foltos hátú tapír, aki ügyefogyott, ámde nagyon szerethető kis állat. Ellenségük is akad azonban, Kronosz, a varánusz, aki a hegymélyi barlangok lakója, éa egy cseppet sem örül érkezésüknek.

Nem csak a természettel és az óriásgyíkkal, hanem sokszor magukkal is meg kell küzdeniük. A kissé szórakozott Nagypapa komolyságot és felelősséget tanul, és az eleinte komisz és szófogadatlan Kolos is egyre érettebb és együttműködőbb lesz.

Ajánlott korhatár: 6+