Advent 2024 Megnézem Pécsi útfelújítások 2023-2024Megnézem
Kezdőlap / Hírek / Közérdekű / TÁRS-program a társasházak felújítására

TÁRS-program a társasházak felújítására

Vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a pécsi társasházak, miután az önkormányzat egy 150 millió forintos felújítási keretet hozott létre a számukra. A pályázatot széleskörű egyeztetés előzte meg, az önkormányzat a feltételek kialakításába bevonta a társasházak és lakásszövetkezetek képviselőit is. Újdonság, hogy idén már nemcsak a panelházak, hanem a téglaépületek is adhatnak be pályázatot.

A társasházi felújítási program megkezdése előtt egyeztetést kezdeményeztünk a lakóközösségek képviselőivel arról, hogy az önkormányzat milyen módon tud segíteni a problémáikon. Több megbeszélésen is kiderült, hogy az energiaárak drágulása a társasházakat is érzékenyen érintette. Mivel többségük nem emelte a közös költséget, ezért a felújításra félretett pénzüket kezdték felélni. Emiatt akár a kisebb volumenű felújítások is nehéz helyzet elé állíthatják a lakóközösségeket. Erre a problémára kínálhat megoldást az önkormányzat tervezett társasházi felújítási programja, amire idén 150 millió forintot szánunk. A pályázati feltételekről több körben is egyeztettünk, külön ki szeretném emelni Lippóy Andrást, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Baranya Megyei Szövetségének elnökét, aki nagyon aktívan képviselte a társasházak érdekeit az egyeztetéseken – fogalmazta meg Nyőgéri Lajos, Pécs szociális területért felelős alpolgármestere.

A TÁRS-program keretében a pécsi panelházak, illetve, újdonságként, az 1986 előtti építési engedéllyel rendelkező, minimum 3 szintes és 10 lakással rendelkező, hagyományos téglaépületek is igényelhetnek támogatást. A keretösszeg kétharmadát (100 millió forintot) a lakóépületek közösségi tereiben energiamegtakarítást eredményező felújításokra, egyharmadát (50 millió forintot) pedig kisebb karbantartási munkálatokra különítettük el.

Az energiamegtakarítást eredményező felújítások keretében egyebek között a lépcsőházi világítás, vagy a lift korszerűsítésére, nyílászárók cseréjére, megújuló energiarendszerek kiépítésére, de akár a régebbi és megsérült homlokzatszigetelés javítására is lehet pályázni. A karbantartási keretösszegből kisebb javítási munkálatokra, így sok más között például a lépcsőház festésére, épületgépészeti javításokra, az előtetők és főbejáratok javítására, vagy éppen a külső homlokzat karbantartására is lehet forrást szerezni.

A TÁRS-programban a felújítási vagy karbantartási költségek legfeljebb 50%-át és lakásonként maximum 100 ezer forintot ad az önkormányzat, a beruházás másik felének költségeit a társasházaknak kell fedezniük. A pályázatokat október 15-ig folyamatosan lehet benyújtani. A támogatott lakóközösségekről objektív szempontrendszer alapján várhatóan ősszel dönt az önkormányzat. A nyertes lakóközösségeknek a támogatási szerződés aláírását követően egy év alatt kell elvégezniük a támogatott felújítási, illetve karbantartási munkát.

A TÁRS-program pályázati kiírása, valamint a szükséges dokumentumok a város honlapján érhetők el.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata