Pécs rendhagyó módon bemutatkozó múzeumainak, szakrális tereinek és ipari műemlékeinek környezetében változatos programkavalkád várja a közönséget. A szorgalmi időszak kezdetén az egyetemi hallgatók ellepik a várost, az esti koncertek leginkább ennek a korosztálynak szólnak. A programsorozat változatos nappali elemei a családok és idősebbek számára is tartalmas kikapcsolódást kínálnak. A gasztronómiát és a jó baranyai borokat kedvelők korosztálytól függetlenül lazíthatnak a pécsi belváros hangulatos helyszínein…

SZEPTEMBER 23.
19.00 PTE Táncoló Egyetem: Tánccal a világ körül
A rendezvényt hagyományteremtő módon idén is a PTE Táncegyüttes és a PEAC Cheerleading Szakosztály nyitja meg, akik egy látványos, világ körüli utazásra hívják a közönséget – tánc, akrobatika, cheerleading és cirkuszi elemek lenyűgöző elegyével varázsolva el a nézőket. Mindkét csapat a Táncoló Egyetem projektjéből nőtt ki. A kezdő szintű tánckurzusok mellett 2011 óta működik a PTE Táncegyüttes, mely a PTE azon hallgatóiból áll, akik tanulmányaik megkezdése előtt is már magas szinten űzték a tánc valamely ágát a versenytánctól a salsán át a show-táncig. A Cheerleading Szakosztályban a nagyszámú egyetemi hallgató mellett már 4 éves kortól sportolhatnak az érdeklődők. Itt a pom-táncot, jazztáncot, hip-hop-ot és az emelésekből, dobásokból, akrobatikából álló cheerleadinget próbálhatják ki. A csapat sokszoros magyar bajnok és egyetemi VB 3. helyezéssel is büszkélkedhet.
19.45 Pécs Music Society
A Pécs Music Society (PMS) egy nemzetközi és magyar hallgatókból álló szervezet, melynek fő célja a zenélő és zenét szerető emberek összefogása. 2010-ben Pécsen alapították, és a külföldi orvostanhallgatók közreműködésével nagy sikerre tett szert. Zenészek közössége, ahol lehet fejlődni, ismerkedni és együtt zenélni. Az egyik legsikeresebb programjuk a PMS Open Mic, amit minden második szerdán megrendezésnek: egy nyitott színpad, ahol bárki kiállhat énekelni vagy zenélni, az esemény mindig élőzenés. Ha te magad nem is zenélnél, simán megéri csak a hangulatért is beugrani, a jó vibe garantált! A PMS állandó zenészei ezt a hangulatot hozzák el nektek az ICDiP-re!
20.45 Busy Dreams (DE)
Az EDUC Európai Egyetemi Szövetség konzorciumvezetője a University of Potsdam által delegált német zenekar. Húzós groove, gondosan kiválasztott hangok és fülbemászó dallamok – ezeket ötvözi a Busy Dreams a maga egyedi, funky indie popjában. Energikus zenéjükkel és melegszívű kisugárzásukkal meghódítják a közönség fülét és szívét, és arra invitálnak, hogy csatlakozzunk a ritmushoz és hagyjuk magunkat elragadni a lelkesedésük által. A feltörekvő zenekar 2024 óta már számos színpadon fellépett. A 2025 nyarán történt billentyűs és énekes cserét követően a zenekar friss, energikus formában mutatja be repertoárját, és fülbemászó, táncolható hangzásával nyűgözi le a közönséget. A zenekar tagjai mind az Uni Potsdam hallgatói.
21.45 Kéknyúl
A hetvenes évek soul- és funkzenéjében gyökerező tánczenét játszó Kéknyúl egyedülálló színfoltja a hazai klub- és fesztivál-körforgásnak. A csapat hangzását Premecz Mátyás zenekarvezető-billentyűs – védjegyének számító – Hammond orgonája és Andrew Hefler szenvedélyes, karakteres, óceántúli éneke határozza meg, melyet kiegészít a hat másik egyenrangú muzsikus által szőtt izgalmas zeneszövet telivér fúvósszólamokkal, vagány gitárokkal, sok vokállal.
23.00 ICDiP After az Irem Kertjében: Trading Latin Grooves // live-act
Szép Tamás és Krommer Balázs duója az est lezárásaként igazi latin és cumbia ritmusokkal és dallamokkal készül. A pezsdítő zenék, élő dobbal és ritmushangszerekkel kiegészülve, garantáltan táncra hívnak majd.
SZEPTEMBER 24
16.30 Családi Táncház
17.00 Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola programja
19.00 Band of Streets
A 2011-ben alakult Band Of StreetS a “brass band” és “street band” műfajok hazai megteremtője. Az elmúlt tizenhárom évben számos szakmai díjat elnyert együttes részt vett többek között a Milánói Világkiállításon, horvát, török, olasz és spanyol utcazenefesztiválokon. Visszatérő fellépő a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, a Strand Fesztiválon, és az egykori VOLT Fesztiválon is.
21.00 Kubalibre
A Kubalibre zenekar 2008-ban alakult pécsi zenekar. Leginkább hobby zenekarnak nevezhető, ugyanis a tagok munkájuk mellett nem főállásban működtetik, így legtöbbször Pécs klubjaiban koncerteznek, de mint helyi nevezetesség, a Kubalibre szerepel a Fishing on Orfű és az Ördögkatlan fesztivál lineupjában is évről évre. Eddig öt lemezt készítettek, amelyek szerzői kiadásban jelentek meg. Elsősorban gitárzenét játszanak, RNR, Ska, Alternatív rock elemekkel. Dalszövegeik ironikusak, humoruk sokszor csípős. Nem csak párkapcsolati, vagy lélektani témák bukkannak fel a témák között. A gitáros hangzást színesíti hegedű, zongora és vokalisták.
A zenekar tagjai:
Püspöki Péter – ének, gitár, szöveg, dalok
Hajdú Balázs – basszusgitár
Kovács Marci – dob
Bandi Szabolcs – billentyű
Bandi Bálint – hegedű
Budai Bernadett – vokál
Dobó Nadin – vokál
Döme Ábel – gitár
SZEPTEMBER 25.
16.30 A Pannon Filharmonikusok koncertje
18.30 Frank Adél
19.00 Tillai Tímea Énekstúdió
21.00 Voisingers koncert
SZEPTEMBER 26.
15.00–15.30 Szenior Örömtánc Máriával
15.30–16.00 Pécsi Rózsák
16.00–16.20 K-Pop Dance Pécs
16.30–17.10 Majorett bemutató
17.15–18.00 VB Pop Symphonic Band
19.00 Határon túli Magyarságért Al. néptánc
21.00 Elvis Projekt
SZEPTEMBER 27.
16.00 Bor és dal ünnepe
20.00 Swing Ladies
A Swing Ladies Trió 3 zeneszerető hölgyből alakult, akiknek életében gyermekkoruk óta meghatározó szerepet tölt be a zene, ma pedig már hivatásukká is vált. Elegancia, játék, és 3 varázslatos nő energiája és hangja kelti életre az ismerős dallamokat, egy kis csavarral megfűszerezve, kifinomult Swing stílusban. A koncert folyamán élő zenekar kíséretében csendülnek fel a ’20-as, ’30-as és ’40-es évek ismert dallamai, valamint magyar és modern slágerek sikkes feldolgozásai.
Az együttes tagjai:
Horváth Enikő
Sárközi Edina
Wéber Anita